hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Egyszerűsítenék a szakmák jegyzékét

  • MTI/Adózóna

Átláthatóvá akarja tenni a kormány a szakképzés rendszerét, ezért a következő időszakban egyszerűsítik és egyértelműsítik a szakmák jegyzékét – közölte Palkovics László az innovációs és technológiai miniszter az Európai Szakképzési Hét zárórendezvényén.

A miniszter a szükséges lépést azzal indokolta, hogy míg Németországban egy 14 éves pályaválasztás előtt álló fiatal 150 szakma közül választhat, Magyarországon a választható szakmák száma meghaladja a 800-at. Ez a rendszer pedig így átláthatatlan – jelentette ki.

Palkovics László szerint a szakképzés átalakításánál a kormány elsősorban a munkaerőpiac igényeire figyelt, ezt szolgálta többek között a duális képzés és a szakgimnáziumi rendszer bevezetése, illetve a szakképző intézmények műszaki fejlesztése is. A szakmák jegyzékének egyszerűsítése is illeszkedik ebbe a sorba.

A kormány arra törekszik, hogy a szakgimnázium, a szakközépiskola a gimnázium versenytársa legyen, ugyanis ma Magyarországon még többen végeznek gimnáziumban, mint szakképzésben. A miniszter szerint európai példák is alátámasztják a kormány törekvéseit, hiszen Finnországban, Németországban és Ausztriában is lényegesen többen szereznek szakképzettséget, mint általános gimnáziumi érettségit.

A digitalizáción alapuló, most zajló negyedik ipari forradalom nagy mértékben átalakítja majd a munkaerőpiacot. Annak érdekében, hogy a szakképzés megfeleljen a jövő kihívásainak az Innovációs és Technológiai Minisztérium két városban (Győrben és Miskolcon) elindította az újgenerációs szakképző intézmények programját. A projekt jövőre Kecskeméten és Debrecenben folytatódik – fogalmazott a miniszter.        

A tárcavezető szerint a magyar gazdaságnak elsősorban mérnökökre, informatikusokra és természettudományos végzettséggel rendelkező szakemberekre van szüksége. Ezért a kormány a következő időszakban azért dolgozik majd, hogy a felsőoktatásba jelentkező diákok 40 százaléka ilyen jellegű képzésekre jelentkezzen. Hozzátette, míg 2012-ben a felsőoktatásba jelentkezőknek csupán 22 százaléka választott ilyen irányú felsőoktatási képzéseket, 2018-ban ez az arány már elérte a 29 százalékot.    

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink