hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Egyre bővül a járatok késésére, törlésére köthető biztosítások köre

  • MTI/lapszemle

Az elmúlt hetekben, hónapokban egyértelműen felértékelődtek azok az utasbiztosítási kiegészítők, amelyek például a járatkéséseknek, a járattörléseknek és azok folyományainak a költségét térítik meg – írja hétfői számában a Világgazdaság.

A repülős utazásokra speciális szolgáltatásokat kínáló termékcsalád értékesítésének aránya évről évre nő, amit Lengyel Márk, az Európai Utazási Biztosító vezérigazgatója a légi utazások arányának növekedése mellett azzal is összefüggésbe hoz, hogy az egyéni utazások aránya is drasztikusan nőtt az elmúlt években.

Szabó Tamás, az Union Biztosító utasbiztosítási üzletágvezetőjének elmondása szerint a biztosító fő szolgáltatása ma még a poggyászkésés vagy járatkésés, járattörlés miatti kényszerű várakozás esetén vásárolt termékek árának megtérítése. Bodor Máté, az Aegon utasbiztosítási üzletágának vezetője és Vereczki András, az UNIQUA igazgatója hangsúlyozzák, az említett eseményekre köthető biztosítások nem kiegészítők, hanem a magasabb kategóriájú utasbiztosítások szerves részét képező pluszszolgáltatások.

Ugyanakkor sikeres a Magyar Posta Biztosító által májusban bevezetett 990 forintos kiegészítő biztosítás, amely automatikusan kifizeti az egyébként az utast a 261/2004/EK rendelet alapján megillető kártérítést, ha az ügyfél repülője több mint három órát késik, a járatot törlik, vagy az utas túlfoglalás miatt nem tudott felszállni a repülőre.

Horrorisztikus történetek keringenek az ilyen ügyek végigviteléről a fapados társaságokkal – írja a Világgazdaság –, az egyre több erre specializálódó ügyvéd meg 20-40 százalékos sikerdíjért vállalja az ügyfelet megillető összeg behajtását.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink