hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Durván romolhat a magyar nettó pozíció

  • adozona.hu

Egyetlen tagállamnak sem volt kedvezőbb a nettó költségvetési mérlege az EU-val szemben, mint Magyarországnak 2014 és 2018 között, miközben nemzeti össztermékéhez viszonyítva hazánk a számottevő veszteségek dacára még mindig a kohéziós források egyik fő kedvezményezettje lenne 2020 után, és a belső piaci integrációból is az egyik legtöbb hasznot húzó tagország – olvasható a Bruxinfo oldalán, amely az Európai Bizottság által kedden közzétett adatokat elemzi.

Kevés tagállam számára kifizetődőbb az uniós tagság, mint Magyarországnak. Az Európai Bizottság által kedden közzétett adatok azt mutatják, hogy hazánk nettó pozíciója 2014 és 2018 között 4,64 milliárd euró volt, vagyis az ország Európai Unió költségvetésből származó bevételei ennyivel haladták meg a négyéves időszakban a befizetéseit.

Ennél számszerűen 10,65 milliárd euróval csak a lengyel mérleg volt pozitívabb, míg a nálunk papíron kétszer nagyobb népességszámú Románia nettó pozíciója éppen megegyezik a magyaréval.

Ennél is kedvezőbb a kép, ha a nemzeti összjövedelem (GNI) arányában nézzük a nettó költségvetési egyenleget, amely 4,02 százalék. Ezt az arányt egyedül Bulgária közelíti meg (a GNI 3,97 százalék), a többi tagállamnak GNI-arányosan jóval gyengébb a nettó egyenlege az uniós büdzséhez képest.

Még kedvezőbb az EU-tagság mérlege pénzügyi szempontból, ha a belső piaci integráció előnyeit megbecsülő bizottsági számításokat vesszük szemügyre. A testület 2018-as árakon éves átlagban 17,87 milliárd euróra, a magyar GNI 10,79 százalékára becsüli hazánk számára a belső piaci integráció előnyeit. Ez GNI-arányosan Csehország, Luxemburg, Málta és Szlovákia után az ötödik legmagasabb érték a 28 tagú Európai Unióban.

Az Európai Bizottság kedden eddig nem nyilvános számok publikálásával szállt be abba a számháborúba, amelyet napokkal ezelőtt a közösségi kassza nettó befizető tagállamai robbantottak ki, aránytalannak tartott közteherviselésüket különböző, Brüsszel által is vitatott számításokkal alátámasztva.

Az Európai Bizottság eddig éppen azért tartotta vissza a 2020 utáni hétéves keretköltségvetéshez kapcsolódó egyenlegszámításokat, mert teljesen félrevezetőnek tartja azt a számos kormány által alkalmazott megközelítést, ami tisztán a költségvetés nettó pozíciója (a befizetések és a kifizetések egyenlege) alapján viszonyul Brüsszel keretköltségvetésről szóló javaslatához. Ez azonban a bizottság szerint torzít, hiszen az EU-tagság egy sor nem pénzhez köthető előnnyel is jár, ráadásul az EU szegényebb tagállamai számára kifizetett felzárkóztatási források egyes számítások szerint akár 70 százaléka is a beruházásokat végrehajtó nyugati cégekhez vándorol.

A testület ugyan ezúttal sem ismertette országokra lebontott számításait a 2021 és 2027 közötti keretköltségvetésre előterjesztett javaslatából következő nettó pozíciókról, de több érdekes fogódzót is adott ezek felméréséhez.

A magyar költségvetési befizetés például a bizottság javaslata alapján 2021 és 2027 között átlagosan 1,56 milliárd euró lenne a jelenlegi hétéves időszak 1,04 milliárd eurós átlagához képest (mindkét adat 2018-as árakon van kiszámolva). Mindez a nemzeti összjövedelem arányában 0,85 százalékról (2014 és 2020) 0,98 százalékra történő emelkedést jelentene. A magyar költségvetési hozzájárulás a GNI-hoz viszonyítva jelenleg is és a következő hét évben is felülmúlná az uniós átlagot.

Valamennyi tagállam befizetései növekednének egyik időszakról a másikra, amelynek a bizottság szerint 60 százalékban az infláció és a GDP-növekedés az oka, a fennmaradó hányadot pedig a brit kilépés és az új politikai prioritások megnövekedett finanszírozási igénye indokolná.

Megállapítható, hogy miközben a magyar befizetés mértéke a hazai GNI 0,85 százalékáról 0,98 százalékra emelkedne a bizottság javaslata alapján 2020 után, addig a két fő bevételi forrás, a közös agrárpolitika és a kohéziós politika kifizetései GNI-arányosan számottevően zsugorodni fognak.

Konkrétan 2014 és 2020 között hazánk a nemzeti összjövedelem 1,50 százalékát kapta agrártámogatások formájában, amelynél csak Bulgáriának, Romániának, Görögországnak és Litvániának jutott több. 2021 és 2027 között viszont az agrárpénzek GNI-hoz viszonyított aránya visszamegy 0,93 százalékra a Brüsszel által javasolt vágások miatt.

A felzárkózási források GNI-hoz viszonyított arányát tekintve 2,75 százalékkal Magyarország 2014 és 2020 között Európa-bajnok volt: egyetlen tagállam sem részesült ilyen mértékű felzárkóztatási támogatásban a nemzeti összjövedelméhez képest. A bizottság javaslatának értelmében azonban 1,60 százalékra csökkenne 2021 és 2027 között a ráta, igaz Horvátország, Lettország és Litvánia után még így is a negyedik helyet foglalnánk el. (Ezek a fenti adatok 2019-es előrejelzésen alapulnak).

Ha figyelembe vesszük, hogy eközben a befizetés nőni fog, akkor az olló eléggé összezárul, a nettó magyar pozíció pedig számottevően romlani fog.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Határon átnyúló pályázati támogatás társaságiadó-fizetési kötelezettsége

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

K+F költségek

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink