hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Csúcsot javítottak vagyonuk hízlalásával a leggazdagabb magyarok

  • MTI

Rekordot döntöttek a magyar milliárdosok, vagyonuk egy év alatt 890 milliárd forinttal 4267,4 milliárd forintra nőtt 2017 végére a napi.hu hírportál kiadványának becslése szerint.

A 100 leggazdagabb 2018 című, csütörtökön megjelent összesítés alapján a legvagyonosabbak rangsorának élén immáron nyolcadik éve az OTP vezetője, Csányi Sándor áll 320 milliárd forintra becsült vagyonnal. Tőle mindössze 40 milliárd forinttal maradt el a tavalyi ötödik helyezett Mészáros Lőrinc, aki – mint írták – 160 milliárd forintos gyarapodást ért el egy év alatt. A harmadik helyen 260 milliárd forinttal a nemrég elhunyt Demján Sándor, a negyediken pedig 240 milliárd forintos vagyonnal Gattyán György áll. A következő helyeket sorrendben Bige László, Széles Gábor, Veres Tibor, Felcsuti Zsolt, Kasza Lajos és Rákosi Tamás foglalhatta el a lap szerint.

Az idei listán négy új név található, közülük a legmagasabban a 26. helyen álló Jellinek Dániel, az Indotek-csoport többségi tulajdonosa nyitott. A 31. helyen jegyezték Schmidt Máriát és családját, vagyonukkal azonban a néhai Ungár András – a Terror Háza Múzeum főigazgatójának férje – korábban már szerepelt a listán. Szintén visszatérő a 94. helyezett Jászai Gellért, a Mészáros-cégcsoport egyik vezetője és résztulajdonosa. Két ingatlanfejlesztésben érdekelt üzletember, az 59. Pálos Titusz és a 98. Füzesi Attila azonban most került be először a százas rangsorba. A belépő szint, vagyis a 100. legnagyobb vagyon 8,2 milliárd forint, a helyezettek átlagvagyona 42,6 milliárd forint – derül ki az idei összesítésből.

A 100 leggazdagabb című kiadvány 2002 óta jelenik meg. A napi.hu tájékoztatása szerint a vagyonbecsléseket a Céginfo.hu céginformációs rendszer segítette, a kiadványban található szócikkek a nyilvános adatbázisokban közölt adatokon alapulnak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Egyházból egyesület – ingatlanok

Greff Magdolna

okleveles adószakértő

Finacont Kft

Alapítvány átad

Kis Gábor

számviteli és adótanácsadás

Finacont Kft

Mezőgazdasági vállalkozóból őstermelő

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 január
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetÉs