hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Változás a Csehországot érintő nemzetközi vonatoknál

  • adozona.hu

Baleset történt Csehországban, mely jelenlegi információink szerint több halálos áldozatot követelt, emiatt várhatóan csütörtök estig változásokra kell számítani a Prága felől érkező, illetve arra tartó nemzetközi vonatoknál – tájékoztat honlapján a Mávinform.

A Metropolitan, Hungária, valamint Metropol EuroCity vonatok a szokásostól eltérő vonatösszeállításban, esetenként étkezőkocsi nélküli, a külföldi szakaszon rövidebb útvonalon közlekedhetnek.

A részletes forgalmi rend kidolgozás alatt van, a Csehországba tartó, illetve onnan érkező utasainknak a cseh vasút folyamatosan frissülő tudósítását javasolja a Mávinform: https://mavinform.hu/cd.

  • A Brno felől érkező, Szobról 9:38-kor Budapestre továbbinduló Metropolitan EuroCity (EC 271) csak Pozsonytól közlekedik.
  • A Prágába tartó, és az onnan érkező RegioJet járatoknál is változásokra lehet számítani, melyről sms-ben, emailben, illetve a continentaltrain.com oldalon értesíti utasait a vasúttársaság.

A magyar vasúttársaság részvétét fejezi ki az áldozatok hozzátartozói számára – olvasható a Mávinform oldalán.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi pótlék / koszovói állampogár

Széles Imre

tb-szakértő

Kapcsolt vállalkozások minősítése

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink