hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Bérmunkások: szűk a mozgástér a béremelésre

  • MTI/Adózóna

A Magyar Iparszövetség elnöksége értékelte a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének tagságára gyakorolt hatását, és úgy ítélte meg, hogy a bérmunkát végző kisvállalkozásoknak kicsi a mozgástere a kötelező béremelés megvalósítására.

A szövetség elnöke hangsúlyozta, egyetértenek a bérfelzárkóztatás szükségességével, szerintük is emelni kell a dolgozók bérét, és ezt a tagvállalkozások meg is tették.

Ugyanakkor a bérmunkát végző vállalkozásoknak amiatt szűk a mozgástere, hogy több évre kötött fix áras szerződésük van, a működés feltételeit, köztük az alapanyagot a megbízó adja, a járulékcsökkentés pedig nem kompenzálja az emelést – tette hozzá Vadász György.

Az iparszövetség elnöke kiemelte: a béremelés hatásának áttekintésekor a bérmunkát végző vállalkozásokat mindenképpen célszerű lenne külön is elemezni.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink