hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Becsődölt az Air Berlin

  • MTI

Csődöt jelentett az Air Berlin légitársaság ma, miután fő részvényese, az Etihad Airways úgy döntött, nem támogatja tovább anyagilag a német légitársaságot. Az Air Berlin közlése szerint azonban így is folytatják a munkát.

A cég vezetése az illetékes berlin-charlottenburgi cégbíróságnál kezdeményezte, hogy csődeljárás induljon ellene. Ennél az eljárásformánál továbbra is a vállalat irányíthatja az üzletet. Tárgyalásokat folytatnak a Lufthansa légitársasággal, valamint más érdeklődőkkel további üzletrészek eladásáról.

A cég internetes oldalán azt írta, hogy nem módosít a repülési tervein, továbbra is lehet a már meghirdetett járatokra jegyet venni, és a már lefoglalt jegyek is érvényesek. Ugyanez igaz az Air Berlin leányvállalatára, az osztrák Niki légitársaságra is.

A szövetségi kormány 150 millió eurós áthidaló kölcsönt bocsát az Air Berlin rendelkezésére annak érdekében, hogy ne kelljen leállítani a működését. Brigitte Zypries szövetségi gazdasági miniszter elmondása szerint a kölcsön körülbelül három hónapig biztosítja a vállalat működését. Ugyanakkor kizárta, hogy az állam átvállalná a cég adósságait.

Nem az első eset, hogy a német kormány hitellel segíti ki a vállalatot, amely évek óta veszteséges, és az előző évet 780 millió eurós hiánnyal zárta. A helyzet idén március végén, a nyári menetrendre való átálláskor romlott drasztikusan, azóta rendszeresek voltak a késések és a járatkiesések.

A Lufthansa közölte: a német kormánnyal közösen támogatja a légitársaság átszervezési törekvéseit. Ez a lépés biztosítja, hogy az Air Berlintől az Eurowings és az Austrian Airlines számára személyzettel együtt lízingelt gépek továbbra is változatlan formában üzemeljenek. A Lufthansa már tárgyalásokat folytat az Air Berlin csoport egyes részeinek átvételéről, és megvizsgálja újabb dolgozók foglalkoztatásának lehetőségét – közölte a társaság.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink