hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Be kell fizetnie a Nitrogénműveknek a 11 milliárdos kartellbírságot

  • MTI

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elrendelte a Nitrogénművek csoportra kiszabott 11 milliárdos bírság végrehajtását, miután a Kúria jogerősen elutasította a cégcsoport halasztási kérelmét – közölte a GVH az MTI-vel pénteken.

A nemzeti versenyhatóság tavaly októberben szabott ki rekordösszegű, 11,05 milliárd forintos bírságot a Nitrogénművek csoportra, amiért más piaci szereplőkkel együtt éveken keresztül jogsértően törekedett a verseny korlátozására a hazai műtrágyapiacon – emlékeztetett közleményében a hivatal.
    
Kiemelték: a résztvevők fele önként elismerte a kartellt, a cégcsoporton kívül pedig a többi érintett be is fizette, illetve az előírtak szerint törleszti a kirótt bírságot.
    
A közlemény szerint a Nitrogénművek csoport a döntést bíróságon támadta meg, egyúttal kérte a versenyhivatali határozat végrehajtásának – így a bírság befizetésének – felfüggesztését addig, amíg az akár évekig tartó, teljes jogorvoslati eljárás le nem zárul.
    
A bíróságok megvizsgálták a vállalatcsoport érveit, és egybehangzó döntést hoztak: előbb a Fővárosi Törvényszék, majd – jogerősen – a másodfokon eljáró Kúria is elutasította a Nitrogénművek halasztásra vonatkozó kérését, mivel nem látták igazoltnak, hogy a cégek működése valóban ellehetetlenülne. A Nitrogénművek csoportnak így a versenyhatósági döntés érdemi felülvizsgálatának menetétől függetlenül, haladéktalanul be kell fizetnie a bírság teljes összegét, valamint az eredeti, tavaly őszi fizetési határidő óta felgyülemlett késedelmi pótlékot, amely immár mintegy 300 millió forintot tesz ki, és a bírság teljes befizetéséig tovább növekszik – olvasható a GVH közleményében.
    
Mivel a vállalatcsoport a Kúria döntését követően eddig a bírságösszeg nagyjából 5 ezrelékét rendezte az államháztartás felé, a Gazdasági Versenyhivatal a Kúria döntése alapján – jogszabályi kötelezettségének eleget téve – az adófizetők pénzének védelme érdekében elrendelte a pótlékkal növelt bírsághátralék végrehajtását, amit az adóhatóság végez el.

A Nitrogénművek Zrt. a bírság befizetéséről az MTI-vel közölte: a Kúria 2022. április 4-én kézbesített végzésével a cég és több hozzá kapcsolódó vállalkozásnak a GVH rájuk bírságot kiszabó döntésével szembeni azonnali jogvédelem iránti kérelmét elutasította, ugyanakkor érdemben nem döntött az előterjesztett kérelem tartalmáról.
    
Kiemelik: a döntést tudomásul véve a csoport a teljes összeget (11 056 317 000 forintot) elkülönítette a Nitrogénművek Zrt. egy belföldi bankszámlájára, melyről a bírság végrehajtható, ugyanakkor a tavaly novemberi azonnali kérelmük óta olyan jelentős tények és körülmények merültek fel – orosz-ukrán háború, tovább növekvő energiaárak, ellátásilánc-kockázatok – melyek előre nem voltak kiszámíthatóak és jövőbeni hatásuk is nehezen prognosztizálható. Így egy új kérelem előterjesztésére törvényi lehetősége van a csoportnak, mellyel élni is fog – közölték.
    
Bige Zoltán, a társaság stratégiai igazgatója a közleményben elmondta: az önkéntes befizetés a jelenlegi gazdasági helyzetben olyan felelőtlen magatartás lenne, melyet nem tudnak felvállalni. A vállalat gazdasági teljesítőképességét összetetten kell vizsgálni és egy erősen szezonális iparágban, a jelenlegi bizonytalan energiapiaci környezetben nem lehet egyszerű pénzügyi beszámolók alapján felmérni a bírság befizetésének hátrányait. Ennek komplex bemutatására, a jelenleg ismert üzleti tényezőket is részletezve egy új azonnali jogvédelem iránti kérelmet nyújtanak be. "Álláspontunk szerint egy esetlegesen jogsértő GVH határozat miatt, aminek jogerős döntése akár 2-3 évig is elhúzódhat, nem lenne szabad korlátozni a Nitrogénművek Zrt. működését, aminek nemzetgazdaságilag jelentősen nagyobb hátránya lenne, mint a bírság beszedésének" – fogalmazott Bige Zoltán.
    
A Nitrogénművek Zrt. a közép-európai régió egyik vezető nitrogén alapú műtrágyagyártója és mezőgazdaságialapanyag-forgalmazója, székhelye Pétfürdő. A vállalat több mint 15 országban, több mint 700 nemzetközi dolgozóval és 90 éves múlttal van jelen az iparágban.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Bérleti díj számlázása EU-ba

Nagy Norbert

adószakértő

Kft., kata

Adózóna  szerkesztőség

kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink