hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

BKK-bérleteket hamisító férfiakat fogtak el

  • MTI

Több tízmillió forintos kárt okozott két augusztusban elfogott férfi, aki BKK-bérleteket hamisított, amelyekre garanciát is vállalt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a honlapján csütörtökön.

A BRFK a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) idén márciusban, ismeretlen tettes ellen tett feljelentése alapján indított nyomozást, miután hamis tömegközlekedési bérletek bukkantak fel a fővárosban. A rendkívül jó minőségű hamisítványokat eredeti hőpapírra nyomtatták – írták.

A BRFK nyomozói augusztus 23-án Budapesten és Pomázon fogták el a két férfit, és több száz hamis bérletet, a bűncselekményhez használt eszközöket, anyagokat, valamint több mint egymillió forintot foglaltak le tőlük.

Megállapították, hogy a gyanúsítottak több ezer olcsóbb jegy-, illetve bérletszelvényt vásároltak, amelyekről vegyi eljárással eltávolították az eredeti festéket, majd megrendelőik adataival nyomtatták újra a drágább bérleteket. Az eladók garanciát is vállaltak: ha a vevők lebuknak, visszakapják a pénzüket, és kifizetik helyettük a bírságot.

A 47 éves K. Zsoltot és a 44 éves K. Krisztiánt nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, őrizetbe vették őket, majd a bíróság szerdán elrendelte letartóztatásukat – közölték.

A gyanúsítottak köre még bővülhet – olvasható a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Pótlékátalány

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Végzettséghez kötött tevékenységek

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Pénztárbizonylat

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink