További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az uniós támogatásokról szavazott az EP

  • MTI

Az Európai Parlament (EP) elutasította, hogy az uniós regionális támogatás felfüggeszthető legyen abban az esetben, ha a nemzeti gazdasági mutatók nem megfelelőek.

Az uniós parlament tájékoztatása szerint az EP strasbourgi plenáris ülésén 460 szavazattal, 170 ellenszavazat és 47 tartózkodás mellett szerdán elfogadott új rendelkezések átfogó szabályozást határoznak majd meg a 2021-2027 közötti időszakra szóló uniós költségvetés számára a regionális, kohéziós és szociális támogatások elköltésére.

A szabályok biztosítják, hogy az uniós régiók és közösségek folyamatosan forráshoz juthassanak, és hogy a kevésbé fejlett területek nagyobb támogatást kapjanak – közölték.

Az állásfoglalás szerint a finanszírozási rátáknak és a támogatásra biztosított teljes összegnek a 2021-2027 közötti időszakban is a jelenlegi szinten – azaz 2018-as árakon számítva –, 378,1 milliárd eurón kell maradnia. A kevésbé fejlett térségeket továbbra is jelentős uniós támogatásban kell részesíteni, esetükben a társfinanszírozási ráta akár 85 százalékos is lehet – szemben az Európai Bizottság által javasolt 70 százalékkal –, a regionális fejlesztési, a szociális, és a kohéziós büdzsé 61,6 százalékának felhasználásával.

Az EP az elmaradottabb és fejlett régiók közötti állapotban lévő térségek társfinanszírozási rátáját 65 százalékra, a fejlett régiókét pedig 50 százalékra emelte. A testület az unió legtávolabbi térségeinek – Guadeloupe, Francia Guyana, Réunion, Martinique, Mayotte, Saint-Martin, az Azori-szigetek, Madeira és a Kanári-szigetek – nyújtott extratámogatásra 1,6 milliárd eurót, a költségvetés 0,4 százalékát különítene el.

Az EP-képviselők rögzítették, hogy a finanszírozási alapelveknek szorosabban kapcsolódniuk kell az unió általános céljaihoz, többek között a versenyképesség fokozásához, a kis- és középvállalkozások megerősítéséhez, a környezetvédelem és a környezet állapotának javításához, valamint segíteniük kell az alapvető jogok tiszteletben tartását, a nemek egyenlőségének biztosítását és bármilyen hátrányos megkülönböztetés megelőzését.

A parlamenti állásfoglalás elfogadásával megkezdődhetnek a jogszabály végső formáját meghatározó tárgyalások a tagállami szakminiszterekből álló tanáccsal.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Szja-bevallás

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Behajthatatlan követelés

Pölöskei Pálné

adószakértő

2019 március
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X