hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az ország, ahol évi 250 millió euró értékű áramot lopnak el

  • MTI

Hatalmas összeggel, 2,5 milliárd euróval tartoznak a görög fogyasztók a DEI állami áramszolgáltatónak – adta hírül a vállalat közlésére hivatkozva a Kathimerini című görög lap.

Az áramszolgáltatónak évi mintegy 250 millió euró vesztesége keletkezik áramlopásból. A lap szerint az áramlopások száma azóta nőtt látványosan, hogy hét éve válságba került az ország gazdasága.

A DEI adatai szerint tavaly 11 ezer 500 áramlopást derítettek fel, az idei első hat hónapban további mintegy 5 ezret.

Az áramszolgáltató a felelősökkel szemben eljárást indított, de a fogyasztók döntő része korábban még azelőtt rendezte adósságát, hogy az ügy a bíróság elé került volna. A görög lap ugyanakkor megjegyezte, hogy az elmúlt két évben megugrott a díjtartozás miatti bírósági ügyek száma.

A görög lap cikke szerint a gazdasági recesszió évei alatt jelentősen nőtt a szegénységben élők száma, miközben "gyerekjáték" a villanyórák feltörése és manipulálása.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Átalányadózó adó-, és járulékfizetése

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Közösségi értékesítés / áfaregisztráció

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close