hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az amerikai kongresszus megszavazta a béradó-kedvezmények meghosszabbítását

  • MTI

Az amerikai kongresszus mindkét háza megszavazta pénteken a béradó-kedvezményeknek az év végéig történő meghosszabbítását.

Az Egyesült Államokban mintegy 160 millió ember a 6,2 százalékos rendes adó helyett 4,2 százalékos kedvezményes adót fizet a munkabére után. Szakértői számítások szerint ha a honatyák nem szavazták volna meg a mintegy 100 milliárd dollárra becsült adókedvezmény meghosszabbítását, az 2012-ben mintegy 1 százalékkal csökkentette volna a gazdasági növekedést.
   
Az adókedvezmény meghosszabbításának végső határideje február 29. Barack Obama elnök jelezte, hogy a kongresszusi jóváhagyás után haladéktalanul aláírja az erről rendelkező törvényt.
   
A kongresszus mindkét háza megszavazta a munkanélküli segélyek folyósításának meghosszabbítását, valamint azt, hogy nem csökkentik a Medicare állami egészségbiztosítás keretében működő orvosok fizetését. A két utóbbi intézkedés végrehajtása 50 milliárd dollárba kerül.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Civil szervezet áfaarányosítása

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Borravaló adózása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

EPR-díj – borüveg-kereskedés

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 április
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink