hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Augusztus után, szeptemberben is csökkent a GKI konjunktúraindexe

  • adozona.hu

Augusztus után szeptemberben is – hibahatáron belül –, de csökkent a GKI konjunktúraindexe. Ez a fogyasztói várakozások némi romlásának következménye, az üzletiek ugyanis stagnáltak. A hazai gazdasági szereplők kilátásainak áprilisi sokkszerű zuhanása után májusban és júniusban számottevő, júliusban szerényebb pozitív korrekció következett be, s ezzel a GKI konjunktúraindexe ledolgozta áprilisi esésének bő felét. A ledolgozás mértéke szeptemberre már csak szűk felére csökkent, olvasható a GKI Gazdaságkutató Zrt. honlapján.

Szeptemberben az üzleti várakozások augusztushoz képest az iparban és az építőiparban kissé javultak, a kereskedelmi és szolgáltató szektorban romlottak, de a változások valójában a stagnáláshoz vannak közel. A bizalmi indexek áprilisi zuhanásából a legkevesebbet az ipar, a legtöbbet a szolgáltató szektor tudott szeptemberig ledolgozni. Az iparban a rendelésállományok (ezen belül az export-rendelések) és a készletek megítélése javult. Ezt azonban szinte teljesen ellensúlyozta a termelési várakozások romlása. Az építőiparban szeptemberben sem a magas-, sem a mélyépítők kilátásai nem változtak érdemlegesen. Az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos elégedettség augusztushoz képest érezhetően javult, míg a rendelésállományok értékelése nem változott. A kereskedelemben az eladási pozíció megítélése kéthavi emelkedés után szeptemberben jelentősen csökkent, míg a rendeléseké javult. A készletek színvonaláról alkotott vélemény szinte nem változott. A szolgáltató szektorban az általános üzletmenet megítélése az augusztusinál kedvezőbb lett, a forgalmi várakozások viszont romlottak.

Az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága szeptemberben nem változott, minden ágazatban valamivel több a létszám csökkentését, mint növelését tervező cég. Az iparban javult, a kereskedelemben és a szolgáltató szektorban kissé romlott a foglalkoztatási hajlandóság. A lakosság körében augusztusban még csak kissé, szeptemberben viszont erőteljesebben erősödött a munkanélküliségtől való félelem. Az áremelési törekvés az iparban és a kereskedelemben erősödött, az építőiparban és a szolgáltató cégeknél gyengült, de a változások minimálisak. Ugyanakkor érezhetően csökkent a fogyasztók inflációs várakozása. A magyar gazdaság jövőjének megítélése szeptemberben minden ágazatban és a lakosság körében is jelentősen rosszabb lett, különösen a kereskedelmi és a szolgáltató szektorban.

A fogyasztói várakozások az áprilisi zuhanásnak szeptemberig összességében alig több mint felét tudták ledolgozni, ráadásul az emelkedő trend már augusztusban megszakadt. A lakosság szeptemberben – augusztushoz képest – valamivel jobbnak értékelte saját pénzügyi helyzetét, nem változott viszont a véleménye a megtakarítási lehetőségeiről, miközben romlónak érzékelte a nagyértékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST / VIDEÓ

Kérdések és válaszok

Hotelköltségek adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Osztalék elengedése

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Kölcsön elengedése

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 július
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
hirdetÉs