hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Árfolyamrés: a bankok rendeznék, de vannak fenntartásaik

  • adozona.hu

A bankok az árfolyamrés mielőbbi rendezésére törekszenek, indokolatlannak tartanák azonban, ha a kedvezményes végtörlesztéssel élőkre is kiterjedne az új jogszabály, az elévülés szabályainak átírását pedig kockázatosnak tartják - reagált a Magyar Bankszövetség Varga Mihály bejelentésére.

A hazai bankok érdekképviseleti szervének közleménye szerint tagszervezetei arra törekednek, hogy mielőbb rendezzék ügyfeleikkel az árfolyamrés kérdését, az új szabályok szerint átszámítsák a tartozásokat. Ehhez az szükséges, hogy megszülessen és életbe lépjen a pontos és egységes eljárásrendet meghatározó jogszabály. A bankok ennek szakmai előkészítésében is készek az együttműködésre a jogszabályalkotókkal - közölte a szervezet. 

A nemzetgazdasági miniszter szerdai bejelentése szerint a kormány még a héten benyújtja az Országgyűlésnek azt a törvényjavaslatot, amely a Kúria jogegységi döntésének megállapításait illeszti be a jogrendbe. A devizahiteleseket ért tényleges veszteségek elszámolására szeptemberben tesz majd javaslatot a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A kormány álláspontja szerint a "becsapott ügyfelek" részére az összes törvénytelenül elvett pénzt vissza kell fizetniük a bankoknak, a rendezés kiterjed valamennyi devizaalapú hitel- és kölcsönszerződésre, valamint a pénzügyi lízingszerződésekre is. A kormány szerint az árfolyamrés kérdése viszonylag gyorsan rendezhető, mivel a Kúria kimondta, hogy az MNB hivatalos középárfolyamát kellett volna alkalmazniuk a bankoknak. A kabinet javaslatot tesz az elévülés kérdésének világos meghatározására is. A kormány álláspontja szerint amíg a szerződés hatályban van, élő jogviszonyról van szó, elévülés csak a jogviszony lezárulta után indulhat el; ezt rögzíteni fogják a törvényben. A szerződések tisztességtelenségét bírósági úton mondhatják ki.

A bankszövetség közleményében hangsúlyozza: továbbra is fontosnak tartja, hogy olyan jogszabály szülessen, ami figyelembe veszi az ország gazdasági teljesítményében kulcsszerepet játszó pénzügyi szektor teherbíró képességét, és amely méltányosan kezeli a forinthitelesek érdekeit, nem hozva őket kedvezőtlenebb helyzetbe a devizahiteleseknél.

Az érdekképviseleti szervezet szerint különösen indokolatlan lenne, ha a kedvezményes végtörlesztéssel élő ügyfelekre is kiterjedne az új jogszabály, hiszen ők már eleve olyan nagy mértékű kedvezményben részesültek, amely jelentősen meghaladja a kilátásba helyezett visszatérítés összegét. Már a kedvezményes végtörlesztés terheit is kétharmad arányban a hitelintézetek viselték, egyharmadát pedig a költségvetés - emlékeztet a szervezet.

A bankszövetség az elévüléssel kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy egy sok évtizedes, a polgári törvénykezés egyik alapkövét jelentő szabály átértelmezése, átírása olyan kockázatot jelent, amely túlmutat a devizahiteles kérdésen, és valamennyi, nem csak banki szerződés alapját megkérdőjelezi, ráadásul visszamenőleges jelleggel.

Gyurcsik Attila, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek azt mondta, az árfolyamrés visszafizetése 50-60 milliárd forintos veszteséget okozhat a bankrendszernek, az egyoldalú kamatemelések visszafizetése pedig 400-450 milliárd forintos tétel lehet.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink