hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Állattartók, figyelem: szigorodtak a kártalanítási feltételek

  • adozona.hu

Az Agrárminisztérium módosította az egyes állatjárványügyi intézkedésekről és az azokkal összefüggő állami kártalanításról szóló rendeletet (7/2021. AM rendelet). Az új előírások kapcsán dr. Bognár Lajos országos főállatorvos kiemelte, egyszerűsítik az állattartók adminisztrációs feladatait, ugyanakkor a járványvédelmi intézkedések fokozására is ösztönzik őket, olvasható a Nébih honlapján. A járványvédelem ugyanis nem kizárólag hatósági feladat, elsősorban az állattartók felelőssége. Ennek megfelelően a jövőben csak azok az állattartók kaphatnak majd 100 százalékos állami kártalanítást, akiknél egyértelműen megállapítható, hogy mind járványmentes időszakban, mind járványhelyzetben törekednek a kármegelőzésre, illetve kárenyhítésre.

Az elmúlt években több alkalommal jelentek meg Magyarországon járványos állatbetegségek, amelyek megelőzése, megfékezése és felszámolása szigorú hatósági intézkedéseket, sok esetben az állatok leölését, a tartásuk során használt eszközök megsemmisítését igényelte. A védekezés, amennyiben az érintett állattartó a jogszabályi kötelezettségeiknek eleget tett, állami kártalanítás mellett történt. A 2021. június 8-án hatályba lépő jogszabálymódosítás lehetővé teszi a hatóság számára a védekezési intézkedésekért járó állami kártalanítás arányos megítélését a gazdáknak. 

Az új kártalanítási rendszerben, egy objektív kritériumrendszer révén, nagyobb hangsúlyt kap az állattartói felelősségvállalás. A jövőben csak azok a gazdák kaphatnak majd 100 százalékos állami kártalanítást, akiknél egyértelműen megállapítható, hogy mind járványmentes időszakban, mind járványhelyzetben törekednek a kármegelőzésre, illetve kárenyhítésre. Ennek érdekében pedig akár a jogszabályi kötelezettségeken túlmutató intézkedéseit is tesznek. A rendeletmódosítás másik jelentős eredménye, hogy az adminisztratív terhek csökkentésével és az eljárásrend egyszerűsítésével, a megítélt kártalanítási összegek gyorsabb kifizetését is lehetővé teszi. 

Az állattartónak, valamint az élelmiszerlánc valamennyi szereplőjének (például élőállat-szállítók) jogszabályi kötelezettsége, hogy amennyiben állatai betegségét, szokatlan elhullását tapasztalja, mielőbb jelentse azt a helyi állategészségügyi hatóság felé. A késedelem nélküli bejelentés teszi lehetővé, hogy a szakemberek időben felismerjék az állatbetegségeket, és hatékonyan tudjanak fellépni ellenük, minimalizálva a betegség okozta károkat.  

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Lakásszövetkezet tisztségviselői

dr. Magyar Attila

ügyvéd

Magyar-Hajós-Dobos Ügyvédi Iroda

Bt.-beltag osztalék

dr. Udvari Jesszika

MBA, ügyvéd

budlegal Ügyvédi Társulás tagja

Egyéni vállalkozó, táppénz

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink