hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Agrártámogatásokról és vagyonkezelő alapítványokról is tárgyal ma az Országgyűlés

  • MTI

Az Országgyűlés ma kezdi tárgyalni a kormány vagyonkezelő alapítványok létrehozását lehetővé tevő törvényjavaslatát.

A parlament aktuális ülésének harmadik napja reggel 9 órakor, a Magyarország területén élő nemzetiségek 2015-2017 közötti helyzetéről szóló beszámoló általános vitájával kezdődik.

Ezt követően terítékre kerül még az agrártárca mezőgazdasági, vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz kapcsolódó törvénymódosító javaslata, valamint az Igazságügyi Minisztérium Európai Unió adatvédelmi reformjának végrehajtását segítő javaslata.

A vagyonkezelő alapítványok létrehozásáról az utolsó napirendi pontban kezdődik általános vita. A szintén Trócsányi László nevéhez főződő javaslat egy olyan új típusú alapítványi formát hozna létre, amely családi vagyonok professzionális kezelését, illetve közfeladatokat, például felsőoktatási célokat is szolgálhat.

A Ház jövő hétfőn – a második héten megszokott kérdésekkel és azonnali kérdésekkel – fejezi be aktuális ülését.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Járulékfizetés táppénz alatt

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink