hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adómentességet kapnak a lengyel fiatalok

  • MTI

Személyijövedelemadó-mentességet szavazott meg a lengyel parlament alsóháza csütörtök éjjel a 26 év alattiak számára, az előírások, amelyek mintegy 2 millió fiatalt érintenek, augusztus elején lépnek hatályba.

A vonatkozó törvénymódosítást a szejm szinte egyhangúan fogadta el, csak négy képviselő szavazott nemmel. A tervezetet még a szenátusnak és az államfőnek kell jóváhagynia.

A munkaviszony, illetve a megbízási szerződés alapján kifizetett jövedelem utáni, jelenleg 18 százalékos adó befizetése alól a 26 év alattiak a 85,5 ezer zlotyt (mintegy 6,5 millió forint) meg nem haladó évi kereset esetében mentesülnek. A küszöböt meghaladó jövedelem az általánosan érvényes adószabályok alá esik majd.

A munkavállaló fiatalok továbbra is kötelesek a társadalombiztosítási járulékokat befizetni.

Becslések szerint az új szabályok évi 2,45 milliárd zloty (186 milliárd forint) bevételkiesést jelentenek az államháztartásnak.

Mateusz Morawiecki kormányfő a parlamenti vita során a fiatalok munkapiaci esélyeinek növelését nevezte a módosítás fő céljának. „Óriási veszteségnek” nevezte, hogy az utóbbi években mintegy 1,7 millió fiatal lengyel utazott ki nyugat-európai országokba munkavállalás céljával.

Az új adószabály kiegészíti azt a gazdaság- és társadalompolitikai csomagot, amelyet a kormányzó Jog és Igazságosság a májusi európai parlamenti (EP) választást, és egyben az őszi lengyel parlamenti választást megelőző kampány elején hirdetett meg.

A csomag keretében július 1-jétől családi bevételtől függetlenül, minden 18 éven aluli gyermekre kiterjesztették az 500+ nevű, havi 500 zlotys (36 ezer forintos) támogatással járó családtámogatási programot. A járulékot négy nap alatt, csütörtökig több mint 1,3 millióan kérvényezték a 3,2 millió újonnan jogosult személy közül.

Május elején a minimálnyugdíj összegének megfelelő, 1100 zlotyt (mintegy 81 ezer forint) érő plusznyugdíjakat fizették ki.  

Kezdeményezték a minimálbér és a minimálisan fizetendő órabér emelését is. A minimálbér 2020-tól kétszáz zlotyval emelkedne, bruttó 2450 zlotyt (186 ezer forint) tenne ki. Bejelentették továbbá, hogy ősztől havi 500 zlotyval emelik a felnőtt, súlyos fogyatékkal élők támogatását is.

A kormánypárt a csütörtöki parlamenti vita során kilátásba helyezte: hamarosan nekilátnak azon tervezet kidolgozásához, amely 17 százalékosra csökkentené a személyi jövedelemadó kulcsát.

Az adókedvezményeket, a társadalompolitikai intézkedéseket a tervek szerint a gazdasági növekedésből, a megnőtt fogyasztással járó bevételekből, az adórendszer – elsősorban az áfa-beszedés – tökéletesítéséből, valamint a bürokratikus költségek csökkentéséből finanszírozzák.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Szálláshely-szolgáltatás 2019-2020

Kelemen László

adószakértő, jogász

Lízingelt személygépkocsi értékesítése

Kelemen László

adószakértő, jogász

Egyéni vállalkozás megszüntetése

Kelemen László

adószakértő, jogász

2019 december
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X