hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A vállalatok ötöde befagyasztja a béreket idén

  • MTI

A vállalatok egyötöde 2013-ban befagyasztja béreit, a többi cég egyelőre kivár, de a bérnövelést tervezők is az inflációnál kisebb mértékben emelnének - derült ki a Hay Group Magyarország tanácsadó cég legutóbbi, közel 500 magyarországi vállalatra kiterjedő kutatásából, amelybe főként nagyvállalatokat vontak be.

A cég pénteki közleményében kiemeli: az idén várható 3,5 százalékos inflációhoz képest csak 3,2 százalékos átlagos béremeléssel számolnak a vállalatok. Tavaly az 5,7 százalékos infláció mellett átlag 3,3 százalékkal nőttek a bérek, vagyis 2,2 százalékkal csökkentek a bruttó reálbérek. Idén új trend, hogy minden munkavállalói csoport ugyanakkora béremelésben részesül majd, míg korábban a béremelések során még voltak nyertesek és vesztesek: 2011-ben a csökkenő adók miatt a vezető beosztásúak jártak jól, 2012-ben a minimálbér és a kötelező béremelés javított az alacsony bérrel rendelkezők helyzetén - hívja fel a figyelmet a Hay Group.
   
Tavalyhoz képest jelentősen nőtt azon cégek aránya, amelyek idén nem terveznek béremelést: 2013-ban a vállalatok egyötöde nem számol növeléssel, míg tavaly, az év elején még csak a vállalatok 14 százaléka gondolkodott így. A legnagyobb emelésre idén elsősorban az autó- és gyógyszeriparban dolgozók, valamint a közüzemi szolgáltatók számíthatnak. A legrosszabbul a pénzügyi ágazatban dolgozók járhatnak, ahol a béremelés másfél százalékponttal marad majd el az országos átlagtól.
   
Az év egyik fontos változása a szuperbruttó kivezetése lesz a bérrendszerből. A Hay Group felmérésében arra is rákérdezett, hogy a vállalatok kompenzálják-e azokat, akiknek emiatt kisebb lesz a nettó bérük. A felmérésben részt vevő vállalatok csaknem 90 százaléka azt válaszolta, hogy nem terveznek ilyen kompenzációt. A felmérésből kiderül, hogy a korábban rendkívül népszerű rugalmas juttatási rendszer kisebb figyelmet és súlyt kap az egyre szigorúbb törvényi szabályozás miatt; az éves keretösszeg idén alig fog emelkedni, a növekedés még az 1 százalékot sem éri majd el. Ennek több oka lehet a Hay Group elemzői szerint: egyrészt a juttatásokat érintő egyre nagyobb adó- és járulékteher miatt egyre kevésbé éri meg bér helyett juttatást adni, másrészt a juttatások új formái (például SZÉP-kártya) a vállalatok visszajelzései szerint sok helyen, főleg vidéken, nem használhatók fel rugalmasan.
   
A magyar munkaerőpiac, néhány hiányszakma kivételével, nincs keresleti nyomásnak kitéve, így a vállalatoknak nem kell attól félniük, hogy a béremelkedés elmaradása vagy annak alacsony jellege miatt elveszítik munkavállalóikat - idézi a közlemény Raffay Klárát, a Hay Group szakértőjét. Ezt erősíti meg az is, hogy bár már két éve hasonló béremelési adatokat figyelhetünk meg, az önkéntes fluktuáció aránya 2012-ben csak 6 százalék körül volt. A munkanélküliség csökkenése és a gazdaság élénkülése változtathatna ezen a trenden - áll a közleményben.


 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Víztakarékossági program

Nagy Norbert

adószakértő

Nyelvvizsga-szervezési díj

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink