hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A tervezett ársáv alsó határához közeli szinten bocsátja ki részvényeit az Uber

  • MTI
1

A tervezett ársáv alsó határához közeli szinten, 45 dollárban határozta meg részvényeinek árát az Uber Technologies, a világ vezető internetes fuvarmegosztó cége.

A San Franciscó-i székhelyű vállalat 180 millió részvényt bocsátott ki, emellett további 27 milliót nagybefektetőknek értékesít. A papírok az UBER ticker kóddal kerültek be a New York-i tőzsde kereskedésébe, és pénteken kezdődik meg azokkal a kereskedés.  
    
A 45 dolláros ár azt jelenti, hogy az Uber a 180 millió részvény kibocsátásával 8,1 milliárd dollárt gyűjtött, piaci tőkeértéke pedig 82,4 milliárd dollárra rúg.  
    
Az Uberé a legnagyobb értékű elsődleges részvénykibocsátás az Egyesült Államokban azóta, hogy az Alibaba kínai e-kereskedelmi óriásvállalat 2014-ben bevezette részvényeit a New York-i tőzsdére.
    
Az Uber a tavalyi évet 3,03 milliárd dollár egyszeri tételektől megtisztított veszteséggel zárta, az oroszországi és délkelet-ázsiai érdekeltségeinek eladásait figyelembe véve ugyanakkor 997 millió dollár nyereséget ért el. Bevétele 11,3 milliárd dollár volt, 42 százalékkal több az egy évvel korábbi 7,9 milliárd dollárnál.
    
A SEC-hez benyújtott kérelemben szereplő adatok szerint az idei első negyedévet 3 milliárd dolláros bevétel mellett 1 milliárd dolláros veszteséggel zárta a vállalat.
    
Az Uber 65 ország mintegy 700 városában van jelen. Tavaly 91 millióan használták szolgáltatásait világszerte, ez 34 százalék növekedés az egy évvel korábbihoz képest.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (1)
Szalay Miklós 7

Akit érdekelne egy tömör, de alapos összefoglaló a tőzsdéről, részvényekről, spekulációról:

http://egyvilag.hu/temakep/096.shtml

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkaügyi nyilvántartás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Irodaépületen reklámtábla elhelyezése

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink