hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A kormány még idén benyújtja az euró bevezetéséhez szükséges középtávú költségvetési tervet

  • MTI

A kormány még ebben az évben benyújtja a felülvizsgált középtávú költségvetési pályát, amely az euró bevezetéséhez szükséges kritériumok teljesítéséhez vezető utat is fel fogja vázolni – jelentette be a pénzügyminiszter sajtótájékoztatón pénteken Budapesten, tette közzé az MTI.

Kármán András elmondta: a Kiriákosz Pierakákisszal, az euróövezet pénzügyminiszteri testülete, az Eurogroup elnökével és Magyar Péter miniszterelnökkel tartott szakmai egyeztetésen beszéltek az uniós források felszabadítása kapcsán elért eredményekről, illetve arról, milyen lépések szükségesek még, hogy ezek a források felhasználásra kerüljenek Magyarországon.

kormány, pénzügyminiszter, euró bevezetése, kritériumok, középtávú költségvetési terv,
A kormány még idén benyújtja az euró bevezetéséhez szükséges középtávú költségvetési tervet – a kép illusztráció
Forrás: Shutterstock
A megbeszélésen az euróhoz vezető út egyes kihívásai, mérföldkövei mellett szóba került az Európai Bankunióhoz való önkéntes csatlakozás lehetősége, az európai versenyképesség javításának lehetőségei, ezen belül különösen a tőkepiacok fejlesztésével kapcsolatos kérdések is – közölte a pénzügyminiszter.

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kapcsolt vállalkozás apport illetékkötelezettsége

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Adómentesség repire részletei

Lucz Zoltánné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink