hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek, fiatal felnőttek ellátását javító intézkedésekről jelent meg kormányhatározat

  • adozona.hu

Egy kormányhatározat jelent meg a Magyar Közlöny 2025. évi 123. számában.

A Magyar Közlöny 2025. évi 123. számában megjelent a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek, fiatal felnőttek teljes körű ellátását javító intézkedésekről szóló 1386/2025. kormányhatározat.

A Kormány egyetért a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek, fiatal felnőttek teljes körű ellátásának
javítása érdekében 17 009 200 000 forint forrás biztosításával, továbbá azzal, hogy e forrás terhére 6 802 300 000 forint kerüljön biztosításra az alábbi célokra:

  • 2025. november 1-jétől a gyermekotthonokban élő gyermekek, fiatal felnőttek étkeztetésére fordítandó
    költség legalacsonyabb összege
    2700 forint/nap/gyermek (fiatal felnőtt) összegre emelkedjen, mivel
    a Kormány célja, hogy az óvodai, iskolai étkeztetés finanszírozására felhasznált összeggel (átlagosan
    1300 forint/nap/gyermek) együttesen a gyermekotthonokban élő gyermekek, fiatal felnőttek étkezésére
    fordítandó költség legalacsonyabb összege a 4000 forint/gyermek/nap támogatást elérje,
  • 2025. november 1-jétől a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek, fiatal felnőttek (a továbbiakban
    együtt: gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek) ruházatára fordítandó költség legalacsonyabb
    összege 200 000 forint/év/gyermek (fiatal felnőtt) összegre emelkedjen,
  • 2025. november 1-jétől a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek zsebpénzének biztosítására
    fordítandó költség legalacsonyabb összege a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti,
    gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló
    15/1998. NM rendelet 82. § (1) bekezdésében meghatározott összeg kétszeresére emelkedjen,
  • 2026. január 1-jétől a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek szabadidős és sporttevékenységének
    támogatása, számukra sporteszközök biztosítása
    érdekében új támogatási formaként legalább 50 000 forint/
    év/gyermek (fiatal felnőtt) összegben sportolási támogatás kerüljön bevezetésre.

A Magyar Közlöny 2025. évi 123. számát ITT olvashatja el.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Adószám Németországban

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

"Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" támogatás elszámolás

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Utazási és szállás költség megtérítése nem munkavállaló számára

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 március
H K Sze Cs P Sz V
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink