hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A francia elnök megtiltaná a közösségi média használatát a 15 éven alattiaknak

  • MTI

A francia elnök bejelentette, törekedni fog arra, hogy az Európai Unió jogszabályban tiltsa be a 15 év alattiak közösségimédia-használatát. Emmanuel Macron a bejelentést nem sokkal azt követően tette, hogy egy 14 éves fiú késsel halálosan megsebzett egy oktatási asszisztenst Kelet-Franciaországban – írja a Reuters nyomán az MTI.

A France 2 közszolgálati televíziónak nyilatkozva Macron reményét fejezte ki, hogy néhány hónapon belül eredményt ér el.

„Ha így nem működik, nekilátunk Franciaországban; nem várhatunk” – szögezte le a Nogent városában történt halálos késelés után. Az interjút követően az X-en közzétett üzenetében azt is aláhúzta, hogy szakértők is támogatnak egy ilyen jellegű szabályozást.

„A felületek tudják ellenőrizni az életkort, hát csinálják!” - jelentette ki.

A bűncselekménnyel kapcsolatban Francois Bayrou miniszterelnök a parlamentben hangsúlyozta, nem elszigetelt esetről van szó, Macron pedig a közösségi médiát nevezte meg a fiatalok körében elharapódzó erőszak egyik forrásának.

A közösségi média életkor szerinti szabályozása világszerte több országban vált vita tárgyává: az egyik legszigorúbb rendelkezést az ausztrál kormány hozta, amely tavaly a 16 éven aluliaknak tiltotta meg ezen felületek használatát. Canberra a döntésben kiemelte, hogy bár a legtöbb közösségi média elméletben nem engedélyezi a 13 évesnél fiatalabbak regisztrációját, a tapasztalat azt mutatja, hogy a gyerekek könnyen kijátsszák ezt a szabályt.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Táppénz 1 éven túl

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 július
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink