17 találat a(z) macron cimkére

Cikk

Németország az Európai Unió azon országa, amely a legtöbb pénzügyi és humanitárius támogatást, valamint a legkonkrétabb segítséget nyújtja Ukrajnának akkor is, ha fegyverszállításról van szó – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár Brüsszelben, az uniós tagállamok vezetőinek csúcstalálkozójára érkezve csütörtökön.

Cikk

Jogosnak véli a francia kormány szociális és adópolitikája ellen negyedik hete tüntető sárgamellényesek elégedetlenségét Emmanuel Macron francia államfő hétfő esti televíziós beszédében, az ezzel együtt járó erőszakot ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte, és jelezte, tisztában van azzal, hogy egyes szavai sértőek lehettek a múltban.

Cikk

Emmanuel Macron francia államfő kihirdette szerdán az állami vasúttársaság (SNCF) reformját előíró törvényt, amely ellen április eleje óta sztrájkkal tiltakoznak a szakszervezetek. A köztársasági elnök legitimnek nevezte a dolgozók aggodalmait, amelyekre szerinte a jövőben is válaszokkal kell szolgálni.

Cikk

Célegyenesbe érkezett az euróövezet továbbfejlesztéséről szóló német-francia javaslatcsomag előkészítése, a legtöbb ügyről már megállapodtak, az utolsó nyitott kérdéseket Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök jövő heti találkozóján döntik el – jelentették vasárnap német hírportálok.

Cikk

Jelentős fennakadásokra kell számítani csütörtökön Franciaországban a tömegközlekedésben, miután az Állami Vasúttársaság (SNCF) és a közalkalmazotti szakszervezetek egynapos sztrájkot hirdettek Emmanuel Macron államfő reformjai ellen. A munkabeszüntetést országszerte mintegy 140 tüntetés kíséri.

Cikk

A francia elnök szerint a brit üzleti szektor csak akkor férhet hozzá maradéktalanul a brit EU-tagság megszűnése után is az Európai Unió egységes belső piacához, ha Nagy-Britannia az ehhez kötődő szabályrendszer egészét teljesíti, „nem szemezgethet” az EU-val folytatandó együttműködés előnyeiből.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Mezőgazdaság, gázolaj jövedéki adójának visszatérítése

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Kárpátaljai magyar nyugdíjas tajszáma

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink