hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A Harvard Egyetem beperelte a Trump-kormányt

  • MTI

Pert indított a Harvard Egyetem az amerikai szövetségi kormány ellen, hogy megakadályozza az intézménynek nyújtandó, több mint 2,2 milliárd dollárnyi (777 milliárd forint) támogatás befagyasztását.

Az amerikai szövetségi kormány a múlt héten több mint 2,2 milliárd dollárnyi támogatás folyósítását fagyasztotta be a Harvard Egyetem számára, miután a kormány szerint az intézmény nem tett eleget az adminisztráció elvárásainak a politikai aktivizmus korlátozására.

Az intézmény által a bostoni szövetségi bíróságon benyújtott kereset szerint Donald Trump amerikai elnök széles körű támadást indított a nagy egyetemek magas színvonalú kutatásainak finanszírozása ellen, arra hivatkozva, hogy fel akarja számolni az általa antiszemitizmusnak és ideológiai elfogultságnak nevezett jelenségeket.

"Ez az ügy a kormány azon törekvését foglalja magában, hogy a szövetségi finanszírozás megvonását eszközként használja fel arra, hogy a Harvardon a tudományos döntéshozatal feletti ellenőrzést megszerezze" – áll a keresetben.

A Harvard szerint a Trump-kormányzat intézkedései önkényesek és törvénytelenek, és sértik az egyetem szólásszabadsághoz való alkotmányos jogát.

A Boston melletti Cambridge-ben működő egyetem a perben különböző szövetségi tisztviselőket és ügynökségeket is megnevez, köztük az energiaügyi, az oktatási, és az egészségügyért és humán szolgáltatásokért felelős minisztériumot is.

Alan Garber, a Harvard elnöke a múlt héten már az intézmény közösségének címzett nyílt levélben közölte, hogy nem tesznek eleget a kormány elvárásainak. Az egyetemi vezető a levélben úgy fogalmazott, hogy a Harvard nem fogja feladni függetlenségét és nem fog lemondani alkotmányos jogairól.

Harrison Fields, a Fehér Ház szóvivője közleményében úgy fogalmazott, hogy a Harvardhoz hasonló intézményeknek nyújtott "szövetségi támogatás húsos fazeka" kimerülőben van. "Az adófizetők pénze kiváltság, és a Harvard nem teljesíti az ehhez a kiváltsághoz való hozzáférés alapvető feltételeit" – mondta Fields.

A szövetségi kormányzat már többször jelezte a Harvard Egyetem vezetésének, hogy összesen mintegy 9 milliárd dollárnyi szövetségi támogatást kockáztat, amennyiben 2025 augusztusáig nem intézkedik átfogó reformokról az intézmény irányításában és vezetőségében. A kormány elvárásai között szerepel az is, hogy a szövetségi támogatások fejében a felvételi eljárás, valamint alkalmazottak kiválasztása során csak az érdem számítson, és a nem, a faj, a származás ne legyen tényező.

További elvárás, hogy a feltételezett antiszemitizmussal vádolt egyetemi tanulmányi programokat átalakítsa a Harvard, reformokat hajtson végre a diákok fegyelmi eljárásait illetően, és megszüntesse az úgynevezett sokszínűségi, méltányossági és befogadási (Diversity, Equity, Inclusion – DEI) programokat.

Az amerikai kormányzat március elején már 400 millió dollár szövetségi támogatás visszavonását helyezte kilátásba a Columbia Egyetem számára, amennyiben nem lépnek fel megfelelően az antiszemitizmus ellen. A New Yorkban működő egyetem ezután bejelentette, hogy teljesíti a Trump-kormány feltételeit, és intézkedéseket vezetett be az antiszemitizmus elleni fellépés érdekében, köztük a demonstrációk szabályainak módosítását és szervezeti változásokat.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Saját rezsis beruházás – önszámla áfatartalmának levonhatósága

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Második terhesség gyed alatt

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Második gyermek esetén a csed számolása

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink