hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

5,9 milliárd forintos pályázati keret civil szervezetek részére

  • MTI

Megjelentek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) pályázati felhívásai, a civil szervezetek idén összesen 5,9 milliárd forintos keretösszegre nyújthatnak be pályázatokat – jelentette be a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára egy szakmai rendezvényen Nyíregyházán.

Szalay-Bobrovniczky Vince elmondta, a felhívások a lebonyolító szervezet, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján (www.bgazrt.hu) jelentek meg. A kiírás szerint a civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására fordítható, úgynevezett összevont pályázatokra 2019-ben 3,5 milliárd, míg a helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatására pedig csaknem egymilliárd forintot különítettek el.

A keretösszegből a civil információs centrumok (cic) támogatására 380 millió, normatív támogatásokra 194 millió forint jut, ezen felül rendelkezésre áll a 832 millió forintot tartalmazó egyedi keret is – közölte a helyettes államtitkár.

Az egyszerűsített támogatások pályázatait február 22. és március 29., az összevont támogatási formára irányuló kérvényeket pedig január 16. és február 21. között lehet benyújtani.

Szalay-Bobrovniczky Vince emlékeztetett, a kormány által létrehozott civil alap keretösszege az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a 2013-2014-es több mint hárommilliárd forintos támogatási összeg idén csaknem hatmilliárd forintra nőtt. A civil élet jól működik az országban, a NEÁ-n túl körülbelül 280 milliárd forint "osztódik szét" állami - részben kormányzati, részben önkormányzati, illetve uniós programok - közreműködésével a civil szervezetek között - tette hozzá.

Az idei kiírásról szólva a helyettes államtitkár azt mondta, valós és hasznos pályázatokat várnak, amelyek bizonyos értelemben terheket vesznek le az állam és az önkormányzatok válláról, illetve az adott civil terület fejlődését szolgálják.

Az idei pályázatban megjelent az egyszerűsített támogatási rendszer, amelyek bevezetését a civiltörvény tavalyi módosítása tette lehetővé. Eszerint minden olyan helyi-regionális civil szervezet, amely két évre visszamenően rendelkezik számviteli beszámolóval és bevétele kisebb, mint ötmillió forint, kollégiumi bírálati rendszertől függetlenül automatikusan 200 ezer forint támogatást kaphat.

Ez elsősorban a kisebb vidéki közösségeket erősítheti – tette hozzá.

Az összevont pályázatok gyakorlatilag egyesítik a korábbi szakmai és működési célú forrásigényléseket, így a pályázónak immár csak egy pályamunkát kell benyújtania - ismertette Szalay-Bobrovniczky Vince. Mint mondta, a törvénymódosítás eredményeképpen ötről tíz százalékra emelkedett a normatív kiegészítő támogatások aránya, amivel a kormány azt szerette volna elérni, hogy a civil szervezetek az adománygyűjtés területén még nagyobb aktivitást mutassanak.

Magyarországon a 2017-es adatok szerint 61 151 alapítvány és nonprofit szervezet működik. Tavaly mintegy 16 ezer pályázat érkezett a NEA-felhívásra, a legtöbb pályázati támogatást a Budapesten és környékén működő civil szervezetek tudták lehívni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

NAV-szigorítás a láthatáron: több számlát is elutasíthat a hatóság júliustól
NAV-szigorítás a láthatáron: több számlát is elutasíthat a hatóság júliustól

2025. július 1-jétől a NAV online adatszolgáltatási rendszere jóval szigorúbb lesz: több eddig csak figyelmeztetést eredményező adatszolgáltatási probléma mostantól hibának minősül...

Ezeken a helyeken várhatók NAV-razziák a héten
Ezeken a helyeken várhatók NAV-razziák a héten

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának közlése szerint 2025 25. hetében az alábbi helyeken lesznek adóhatósági helyszíni ellenőrzések. A közzétett információ nem zárja ki,...

Kamarai hozzájárulás
Kamarai hozzájárulás

Kamarai hozzájárulás

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Átalányadózás – költséghányad

Lepsényi Mária

adószakértő

Egyszerűsített foglalkoztatott

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Munkáltatói kölcsön kiváltása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább