hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

400 milliárdos program kkv-knak

  • lapszemle

2028-ig mintegy 17 ezer hazai kis- és középvállalkozás kaphat összesen 600 milliárd forintnyi hitelt a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által most, az InvestEU program keretében elindított közel 400 milliárd forint keretösszegű garanciavállalás segítségével. A közvetlen uniós viszontgaranciával igényelhető termék elsőként a CIB Bank, az MBH Bank és az Oberbank ügyfelei számára lesz elérhető – jelentették be egy mai sajtótájékoztatón. Az új garancialehetőségnek nagy szerepe lehet az idén visszaesést mutató kkv-hitelezés megtámogatásában – írja a portfolio.hu.

Lóga Máté, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára nyitóelőadásában elmondta: az InvestEU program segítségével a Garantiqa az eddigiekhez képest is kedvezőbb feltételekkel segítheti a hazai kis- és középvállalkozások hitelhez jutását. A kormány célja jövőre a 3 és 6 százalék közötti GDP-növekedés elérésének elősegítsége, ehhez elengedhetetlen a vállalkozások több mint 90%-át kitevő, a foglalkoztatottak 72%-át alkalmazó kkv-szektor kiemelt támogatása. A kis- és középvállalkozásokat támogató, jórészt a közeljövőben esedékes lépések között említette az alábbiakat:

• a Széchenyi Kártya Program fenntartása, finomhangolása és kedvezőbbé tétele,

• a kkv-k beruházását és versenyképességét támogató tőkeprogram indítása,

• a kkv-k exportját élékítő új hitelprogram indítása,

• a kkv-k kifektetéseit támogató hitel- és tőkeprogram indítása,

• a kkv-k beruházásait célzottan támogató program indítása,

• a kkv-k digitalizációs csomagja,

• vállalkozásfejlesztési uniós programok,

• vállalati elektromosautó-támogatási program – áll a portfolio.hu-n.

A teljes cikket ITT olvashatja el.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Saját rezsis beruházás – önszámla áfatartalmának levonhatósága

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Második terhesség gyed alatt

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Második gyermek esetén a csed számolása

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink