hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

25 milliárd forint vidékfejlesztési innovációs projektekre

  • adozona.hu

Csaknem 25 milliárd forint pályázható innovációs projektekre a vidékfejlesztési programban – mondta a Miniszterelnökség európai mezőgazdasági vidékfejlesztési alap stratégiai főosztályának főosztályvezetője szerdán Debrecenben a program részleteit bemutató tájékoztatón.

Nagy Attila közölte: az Európai Innovációs Partnerség (EIP) keretén belül megvalósuló program 24,95 milliárd forintos keretösszegéből innovációs operatív csoportok létrehozását, működtetését, illetve e konzorciumok innovatív projektjeinek megvalósításához szükséges beruházásait támogatják.

A program célja, hogy olyan fejlesztések valósuljanak meg, amelyek hozzájárulnak a mezőgazdasági termelékenység és a fenntarthatóság javításához, illetve az egyre szigorodó környezetvédelmi szabályok feltételeinek megteremtéséhez. A forrásból csak olyan új projektek támogathatók, amelyekhez a pályázók még nem kezdtek hozzá – ismertette a főosztályvezető. Hozzátette, hogy egy konzorciumnak legalább öt tagból kell állnia, és a tagok negyven százalékának az adott szakágazatban kell tevékenykednie.

A program az innovációs csoportok létrehozását 100 százalékos intenzitással támogatja, és egy-egy csoport legfeljebb 150 ezer eurónak megfelelő forintot nyerhet el. A mezőgazdasági termeléssel, a borászattal és az élelmiszer-feldolgozással kapcsolatos innovatív fejlesztésekre egyéni beruházás esetén legfeljebb 206 ezer euró, kollektív beruházás megvalósításakor maximum 1 millió 30 ezer euró igényelhető, míg az erdőgazdálkodáshoz kötődő beruházások maximális támogatási összege 112 ezer, illetve 560 ezer euró – fűzte hozzá.

A pályázatot nem kutatóhelyeknek írták ki, így önálló tudományos kutatási projektekkel nem lehet pályázni, és azokat az elképzeléseket sem támogatják, amelyek nem használnak fel tudományos ismereteket – hangsúlyozta a főosztályvezető. A forrásra május 30-ától várhatóan november 30-áig lehet pályázni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink