hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adót kell fizetni az állatok üvegházhatásúgáz-kibocsátása után Dániában 2030-tól

  • MTI

A világon elsőként megadóztatják Dániában 2030-tól az állattartó gazdákat a szarvasmarhák, disznók és bárányok által a légkörbe juttatott üvegházhatású gázok mennyisége alapján.

Az intézkedés is hozzájárul ahhoz, hogy az 1990-es szinthez képest 70 százalékkal tudják csökkenteni 2030-ra az üvegházhatású gázok kibocsátását – mondta el Jeppe Bruus adóügyi miniszter.

Egy tonna szén-dioxidnak megfelelő üvegházhatásúgáz-kibocsátás után 2030-tól 300 dán koronát (16 ezer forint) kell majd fizetniük az állattartóknak, 2035-től pedig ezt 750 koronára (40 ezer forint) emelik. A 60 százalékos adójóváírások nyomán azonban a tényleges adóteher 120 dán korona (6 ezer forint) lesz tonnánként, majd 300 korona (16 ezer forint) 2035-től.

Bár a légkörbe kerülő szén-dioxid elsősorban a klímaváltozásban játszott szerepe miatt kap nagy figyelmet, a metán nagyjából 87-szer több hőt nyel el húsz év alatt az amerikai óceán- és légkörkutatási hivatal szerint. 2020 óta különösen gyorsan emelkedett a légkörbe bocsátott metán mennyisége a szeméttelepek, a földgáz- és kőolajkitermelő rendszerek és a haszonállatok révén. Utóbbi az emberi tevékenység okozta metánkibocsátás mintegy 32 százalékáért felelős az ENSZ adatai szerint.

Dániában egy átlagos szarvasmarha 6,6 tonna szén-dioxidnak megfelelő üvegházhatású gázt bocsát ki évente. A dán statisztikai hivatal adatai szerint 2022-ben csaknem másfél millió szarvasmarhát tartottak az ország területén.

A dán adóügyi miniszter elmondta, az új adónak köszönhetően nagy lépéssel közelebb kerülnek ahhoz, hogy Dánia klímasemlegessé válhasson 2045-re. Hozzátette: elsőként vezetnek be valós karbonadót a mezőgazdaságban, és remélik, hogy más országok is csatlakoznak majd.

Az ügyben hétfőn este született megállapodás a kormány és az állattartó gazdák képviselői között. A szakmai egyeztetéseken részt vevő, legnagyobb dán környezetvédelmi szervezet "történelmi kompromisszumnak" nevezte az adó bevezetését. A szervezet vezetője, Maria Reumert Gjerding kiemelte, hogy az új karbonadó megalapozza az élelmiszeripar átrendeződését 2030 után.

Az adóról szóló tervezetet még jóvá kell hagynia a dán parlamentnek, de ez várhatóan akadálytalanul meg fog történni a kérdésben kialakult széles körű konszenzus miatt.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Osztalékkifizetés

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szállító több évre felszámított késedelmi kamata

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Külföldön élő biztosítása

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink