Közel kétmilliárd forintnyi áfabefizetési csalás – számlagyárat számolt fel a NAV

  • adozona.hu

Rövid életű, egyben hamis csillagként ragyogott a médiaiparban az a bűnszervezet, amely megközelítőleg kétmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot készpénzben, ingatlanban, illetve drága gépkocsikban halmozták fel. A pénzügyi nyomozók nagyszabású akciója során 52 helyszínen csaptak le egyszerre a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a Bevetési Igazgatóság járőrei, valamint a MERKUR bevetési egység – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sajtóközleményéből.

A győri nyomozók által irányított akcióban felszámoltak egy bűnszervezet által működtetett olyan számlagyárat, amely közel kétmilliárd forinttal károsította meg a magyar állami költségvetést. A szervezet egy számlagyárként funkcionáló céghálózatot működtetett azért, hogy az általuk biztosított fiktív számlákkal megrendelőik jogosulatlanul csökkenthessék a valós tevékenységük után felmerülő adófizetési kötelezettségüket. A többszintű számlázási láncolatban főként média– és filmipari szolgáltatásokról állítottak ki számlákat, illegális tevékenységüket a médiaipar árnyékában próbálták elrejteni.

A láncolat alsó szintjén lévő gazdasági társaságok, valós gazdasági tevékenységet nem folytattak, a működés alapvető feltételeivel nem rendelkeztek, létrehozásuk valódi célja az adóáthárítás látszatának megteremtése volt, a fizetendő általános forgalmi adó minimalizálása érdekében.

A bűnözői csoport vezető tagjai rokoni, házastársi, illetve baráti szálakkal kapcsolódtak egymáshoz, a bűnözéshez használt céghálózat fenntartásában feladataikat, szerepeiket leosztották egymás között. Szinte filmbe illő volt, ahogy a gazdasági társaságok bankszámláiról felvett készpénzt, az egyik irányító budapesti motorosboltjában tartották, majd ott osztották el egymás között a tagok. A Wall Street farkasa minden bizonnyal elismerően biccentett volna, látva az elfogott vezér életmódját; hűtőjében kizárólag alkoholt tartott, a szervezetében pedig kokain és metamfetamin származékot jelzett az elvégzett drogteszt.

A médiacégekhez papíron több munkavállaló is be volt jelentve, akik jellemzően a média-és filmipar területén dolgoztak (jelmeztervező, riporter, színész).

A vagyonbiztosítási intézkedésekkel a költségvetést ért vagyoni hátrány teljes egészében megtérült. A pénzügyi nyomozók mintegy 50 ingatlant vettek zár alá, készpénzt, nagy értékű gépjárműveket, valutát és bankszámlapénzt foglaltak le mindösszesen 2,3 milliárd forint értékben.

A bűnügyi akcióval párhuzamosan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-Budapesti Adó- és Vámigazgatósága is intézkedett a motorosboltban, ahol ideiglenes biztosítási intézkedésként készleteket foglaltak le 165 millió forint összegben.

A bűnbanda tagjai közül többeknél kábítószergyanús anyagot is találtak a hatósági intézkedésekor, ezért velük szemben a rendőrség büntetőeljárást indított.

Az ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt folyik nyomozás. A pénzügyőrök a bűnszervezet öt tagját őrizetbe vették, a Győri Járásbíróság elrendelte letartóztatásukat. A NAV munkatársai összesen 24 gyanúsítottat hallgattak ki. A bűnszervezet felszámolásán a NAV bűnügyi és bevetési állományából összesen 200 pénzügyőr dolgozott.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi rendezvény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Megbízási díjas költségtérítése

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Távmunka az USA-ban

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 július
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink