hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kezdődik a NAV újabb adategyeztetési köre: ezúttal az alanyi mentes határt átlépő adózók vannak terítéken

  • MTI

Bevált a NAV új gazdaságfehérítő eszköze, az adategyeztetés, hétfőn újabb egyeztetések kezdődnek – tájékoztatta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke az MTI-t.

Az adategyeztetésben eddig érintett vállalkozások több mint 50 százaléka ismerte el tévedését, és élt a gyors önellenőrzés lehetőségével. Ők az újfajta eljárás nyertesei, hiszen az adókülönbözetet és a súlyos szankciókat nem egy ellenőrzés során állapították meg a revizorok, hanem az adózó saját maga, a NAV iránymutatása alapján. Eddig mindössze tízszer kellett mulasztási bírságot kiszabni – ismertette az elnök.

Elmondta, hogy június 16-án azok számíthatnak a NAV felhívó levelére, akik alanyi áfamentes körbe tartoznak, de az arra jogosító értékhatárt a hivatal adatai szerint jelentősen túllépték.

A kockázatelemzők összesítették az alanyi mentes vállalkozásoknál a hivatal rendelkezésére álló online számla, online pénztárgép és étel-, italautomata adatokat. Most ezt mutatják vissza az érintetteknek, akiknek 15 napjuk van a válaszadásra – ismertette Vágujhelyi Ferenc.

Lehetséges ugyanis a véletlen elütés a pénztárgépben vagy a számlaadatszolgáltatásban, illetőleg lehet olyan értékesítésről is szó, amelyet nem kell beleszámolni a mentességi értékhatárba. De a most kiválasztott vállalkozók többsége valószínűleg „megfeledkezett” az értékhatárról, amelynek értéke 2025. január 1-je óta már 18 millió forint – jegyezte meg.

Az adategyeztetés könnyen és gyorsan elvégezhető, de elmulasztása súlyos következményekkel jár. Aki nem küldi be az átvételtől számított 15 napon belül a választ, az nemcsak 300 ezer forintos mulasztási bírságra számíthat, hanem arra is, hogy a javítás elmaradása esetén revízió is indulhat, ehhez ugyanis minden szükséges adat a rendelkezésre áll – hangsúlyozta.

Az elnök szerint az adategyeztetés egy világszerte példaértékű újítás a gazdaságfehérítési eszköztárban. A NAV az eljárás során saját kockázati adatait feltárja a vállalkozásoknak, ami a gyakorlatban egyfajta ingyenes konzultációnak felel meg – húzta alá Vágujhelyi Ferenc, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy az adategyeztetés alkalmas a csalárd adózók kiszűrésére is.

Bevált az adategyeztetés, eddig tíz adózó kivételével mindenki válaszolt a NAV adateltérést firtató levelére. A válaszok, illetve az adóügyi reakciók, mint például a hibajavítás vagy az önellenőrzés kiértékelése még folyamatban van – tette hozzá.

Emlékeztetett, hogy februárban indultak az első eljárások, amely azokat az adózókat érintette, akiknél az online számlaadat-szolgáltatás és az áfabevallásban szereplő értékesítési adatok eltértek. Áprilisban azokat a cégeket hívta fel a NAV a hibák javítására, amelyek ugyan bejelentették az egyszerűsített foglalkoztatást, bevallásukban azonban elmulasztottak számot adni munkavállalójukról.

Az elnök felidézte azt is, hogy az első adategyeztetések pilot jellegűek, vagyis - annak ellenére, hogy a NAV adatelemző szakemberei minden eltérést kiszűrnek, és az újfajta eljárás lehetővé teszi, hogy egyszerre akár több tízezer adózó is megkapja a felhívást – a hivatal fokozatosan indítja az eljárásokat. Az érintettek köre hónapról hónapra bővül, ezért érdemes azoknak a cégeknek is pótolniuk a mulasztást, amelyek ilyen hibát vétettek, de eddig még nem kaptak erről szóló felhívást a NAV-tól. Attól függetlenül ugyanis, hogy a bevezetés első néhány hónapjában a NAV lehetőséget ad a vállalkozásoknak, valamint a könyvelőknek és az adótanácsadóknak a felkészülésre, előbb vagy utóbb minden érintett vállalkozás sorra kerül – hívta fel a figyelmet Vágujhelyi Ferenc.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Alvállalkozói szerződés hipa

Szipszer Tamás

adószakértő

Használtcikk-értékesítés TEÁOR száma

Szipszer Tamás

adószakértő

Katás vállalkozás

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 október
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink