hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Régi idők adói – egy kis áfa-történelem

  • Sinka Júlia, adó- és számviteli tanácsadó

A mai fogalmaink szerinti általános forgalmi adóról szóló törvény, az 1987. évi V. törvény 1988. január 1-jén lépett hatályba. Azt gondolhatnánk, ezzel új korszak kezdődött a magyarországi adóztatás történetében. Valójában már dédszüleink is fizették ezt az adót.

Fényűzési forgalmi adó, őrlési- és cukorrépa-forgalmi adó, állatforgalmi adó, általános forgalmi adó – címszavak az 1920. évi XVI., és az 1921. évi XXXIX. évi törvénycikkekből.

Az 1920. évi jogszabály mindössze 24 paragrafusból állt, és e kereteken belül még az adócsalás fogalmi meghatározására és annak büntetésére is kiterjedt.

A fényűzési forgalmi adó, ahogyan neve is mutatja, a fényűzési tárgyakat adóztatta – jellemzően bizonyos értékhatár felett –, így például a 200 korona vételárat meghaladó nemesfém termékeket. De adó terhelte értékhatártól függetlenül  a műtárgyakat, a selyem – és bőrkötésű könyveket, de a selyem alsószoknyákat és a cselédség formaruháit, de még a lakkcipőket is, sőt a cukrászsütemények után is fényűzési forgalmi adót kellett torkos dédanyáinknak (és dédapáinknak) fizetniük.

A korabeli jogalkotó némi empátiáról is tanúbizonyságot tett, amikor az egyébként adóztatható kategóriába tartozó, de gyógyászati célra használt termékeket – kimondva, hogy (például) „a nemesfémekből készült szemüvegfoglalatok és a testi hibák iegyenlítésére szolgáló készülékek nem fényűzési tárgyak”– mentesítette az adó alól.    

Adókötelezettséget a „fényűzési tárgyaknak belföldön, ellenszolgáltatás mellett teljesített, az átruházó kereseti tevékenységének köréhez tartozó és a kiskereskedelem keretén belül történő átruházása” keletkeztetett. Az átruházás fogalma alatt a majd százéves jogszabály a visszterhes értékesítést értette, de – hiába, nincs új a nap alatt – köznyelvi értelemben értékesítésnek nem minősülő ügyleteket is idesorolt. Így például, ha a vállalkozó az általa nyújtott szolgáltatáshoz olyan anyagokat használt fel, amelyeket ő szerzett be, azt átruházásnak kellett tekinteni, és adó terhelte (azaz része volt a szolgáltatás adóalapjának, ahogyan most is).

Az adó mértéke a termék eladási árának 10 százaléka, illetve a „fényűzési vállalatnak” minősített vendéglők, szállodák, kávéházak által értékesített (felszolgált) étel-ital után már 25 százalékos kulccsal kellett számolni.

Az adót az értékesítőnek kellett megfizetnie, őt bejelentési és adóbevallási kötelezettség is terhelte, amit a pénzügyigazgatósághoz (adófelügyelő) kellett teljesítenie (ennek módját a pénzügyminiszter határozta meg).

Az adót jellemzően negyedévente, a negyedévet követő hó 15. napjáig kellett befizetni.

Az adófelügyelőnek jogában állt a bevallás adatait felülvizsgálni, és az adókötelezettséget magasabb összegben megállapítani. A különbözetet ekkor 30 napon belül rendeznie kellett a kereskedőnek. Ennek ellenkezője is előfordulhatott: ha az adófelügyelő az adófizetésre kötelezett kárára mutatkozó számítási hibát talált, az adókülönbözetet erre vonatkozó végzés kíséretében visszautalták.

A bevallásukat benyújtani elmulasztókat a befizetendő adójuk 50 százalékának megfelelő adópótlékkal büntették. Ha az adófelügyelő felszólítása ellenére sem tettek eleget bevallási kötelezettségüknek, úgy az adópótlék már 100 százalékos volt! A vétkes megúszhatta a bírságot, ha bizonyítani tudta, mulasztása rajta kívül álló körülmények – „elháríthatatlan akadályok”– következménye volt. 

Adóellenőrzéseket – természetesen – abban az időben és e tárgyban is tartottak. Azt, akit adócsaláson – ennek fogalmát a törvény részletesen meghatározta, lényegében úgy, ahogyan azt napjainkban is megfogalmaznánk – kaptak, megütötte a bokáját! Minden esetben pénzbüntetést szabtak ki, amely az elmulasztott (elcsalt) adó minimum ötszörösét jelentette, de akár annak tízszerese is kiróható volt.

Az adócsalásról egyébként külön törvény is (az államkincstár megkárosítására irányuló bűntettekről és vétségekről szóló törvény) is rendelkezett. Ennek alapján a bűnös börtönbüntetésre is számíthatott. Elveszthette továbbá az adócsaló az iparengedélyét, egy-öt év időtartamra eltilthatták foglalkozása gyakorlásától. Sőt, „szégyenét” a bíróság ítélete alapján hírlapokban vagy egyéb úton is közhírré tehették. Az már csak hab a tortán, hogy ennek költségeit az adócsalónak kellett állnia.  

Az 1921. évi XXXIX. törvény – ami mindösszesen 74 paragrafusból állt – III. fejezete (összesen 40 paragrafus) tárgyalta az általános forgalmi adót, és ez már adóztatott mindenkit, aki „belföldön az őstermeléstől különböző bármilyen önálló, bevétel elérésére irányuló kereseti tevékenységet” folytatott.   

Újdonsága e törvénynek egy évvel korábban hatályba lépett társához képest az, hogy az úgynevezett magáncélú használatot – az adóalany által a vállalkozásából kivont és a háztartásában felhasznált áru pénzértékét – is adóztatta. Továbbá kimondta, hogy nem csak a pénzben történő fizetés, hanem az áruért, szolgáltatásért cserébe nyújtott ellenszolgáltatás is megalapozza az adófizetési kötelezettséget. E törvény már ismerte a bizományosi ügyleteket, sőt arra nézve is eligazítást adott, hogy mi a teendő akkor, ha az áru értéke nem forintban (bocsánat: koronában) kifejezett.

Sajátossága az átszámítási szabálynak, hogy azt nem valamely pénzintézet mindenkori árfolyamához kötötte a jogszabály, hanem a pénzügyminiszter tette közzé időszakosan az alkalmazandó átszámítási kulcsokat.  

Az adó mértéke – és most tessék megkapaszkodni a szék karfájában, kedves Kollégák – az adó alapjának (az ellenértéknek) 1,5 százaléka (!) volt. Igaz, a mai értelemben vett levonható adóval nem számolhattak a korabeli cégek.

A törvény egyes termékeket és szolgáltatásokat – a mostani szabályokhoz hasonló körben – mentesített az adófizetés alól, így például a hitel- és biztosítási ügyleteket, a postai szolgáltatásokat.

Az exportot e törvény sem adóztatta, de a termék külföldre történő szállítását akkor is bizonyítania kellett a vállalkozónak. Az importot belföldön terhelte adó – úgyszintén 1,5 százalékos kulccsal -, továbbá vám-fizetési kötelezettséggel is számolni kellett. 

Sajátos – és nagyon-nagyon modern vonása – a törvénynek az „átvitel” kategóriája, azaz az olyan ügylet, amikor a vállalkozó külföldről hozott be árut, de azt nem belföldön értékesítette, hanem továbbszállította más országba. Ekkor nem volt köteles az import utáni adót megfizetni, az ugyancsak adómentes kivitel tényét azonban igazolnia kellett. (Ha a kedves Olvasónak déja' vu érzése van, az nem a véletlen műve!)

Az adót nem csak készpénzben, de úgynevezett forgalmiadó-bélyeggel is befizethette az arra kötelezett.

Az elszámolási időszak jellemzően egy év volt, azaz vállalkozó kedvű dédszüleink éves áfa- bevallók voltak, mai fogalmaink szerint.

Az adót az elszámolási időszakot követő hó 15. napjáig (azaz január 15-éig) kellett rendeznie a vállalkozónak, de megállapított a törvény ettől eltérő kötelezettséget is – például a vállalkozás megszűnése esetén 30 napon belül köteles volt az adóalany elszámolni az áfával is. 

A 93 évvel ezelőtt hatályba lépő áfatörvény már tartalmazott rendelkezést a rendbírságra és a mulasztási bírságra nézve is. Az adócsalók e törvény alapján is rosszul jártak – ha „lebuktak”, és általában lebuktak, mert szigorú volt az ellenőrzés –, szabadságvesztésen túl komoly pénzbírságra számíthattak. Ennek mértéke az „elfelejtett” adó tízszeresétől ötvenszereséig (!) terjedhetett.

Amint látjuk, a korabeli vállalkozásoknak is gyakorta meggyűlt a baja az adóhivatallal. Ráadásul ők még az előzetesen felszámított áfával sem számolhattak. Bezzeg a mai vállalkozók! Az e feletti öröm jól is jön ilyenkor, karácsony táján...

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Új építésű lakás áfája továbbértékesítés esetén

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Jövedéki adóraktár

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Tervezés díja a fordított adózás rendszerében

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

2019 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X