NAV: 400 millió forint önkéntes befizetés az eddigi legnagyobb adategyeztetési kampányban

  • adozona.hu

Az első eljárások gyakorlati tapasztalatai alapján még szélesebb körben folytatódtak az online számla- és pénztárgépadatok, valamint az áfabevallások eltérését tisztázó adategyeztetési eljárások. A 200 céget megszólító kampány hatására csaknem 400 millió forintnyi hiányzó áfa került vissza a költségvetésbe, több gyanús társaság pedig a NAV látókörébe, melyek további vizsgálatokra számíthatnak – olvasható a nav.gov.hu-n.

Az adategyeztetési eljárás lényege, hogy segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket. Egy gyors, digitális kérdőív kitöltésével ugyanis könnyedén tisztázható, hogy a hivatal által észlelt eltérés miből adódott, és a hiányosságok is pótolhatók, így elkerülhető az időigényesebb ellenőrzési eljárás. A kapcsolatfelvétellel az is elválik, hogy a hiba, következetlenség valóban csak figyelmetlenség volt, vagy komolyabb visszaélések húzódnak mögötte.

A NAV most újból olyan cégekkel vette fel a kapcsolatot, amelyeknek a hivatalhoz beérkező online számlaadataik és online pénztárgépforgalmuk jóval magasabb volt, mint amit az áfabevallás értékesítésre vonatkozó soraiban feltüntettek. Az érintetteknek 15 napjuk volt, hogy az Ügyfélportálon tisztázzák az eltérést. A tapasztalatok jól mutatják, hogy az adózók már ismerik az eljárást: a kampány indulásának első hetében már a cégek 75 százaléka átvette az értesítő levelet, 40 százaléka pedig néhány napon belül válaszolt is. Mindössze 15 esetben volt szükség további kockázatelemzésre vagy ellenőrzésre, és összesen 30 adózó számíthat mulasztási bírságra. Csaknem 400 millió forintot pedig önként befizettek a költségvetésbe.

Az eljárásban több gyanús cég is felkeltette a NAV figyelmét, kiterjedt számlázási és foglalkoztatotti láncolatokat is feltárt a hivatal. Volt több olyan – egymástól látszólag független – társaság, amelyekre az adataik alapján nem is feltétlenül figyelt volna fel a kockázatkezelés, ám teljesen megegyező tartalommal benyújtott válaszbeadványaikkal maguk fedték fel a közöttük lévő összefonódást.

Az adategyeztetések nem állnak meg: akik ebben a körben nem kaptak értesítést, de adateltéréssel érintettek lehetnek, számíthatnak a NAV megkeresésére. Tehát érdemes már most átnézniük bevallásaikat és az adatszolgáltatásokat, hogy elkerüljék a bírságot vagy akár egy későbbi ellenőrzést.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Áfa levonhatósága az SME-rendszerben

Bunna Erika

adótanácsadó

Munkába járás költségtérítése

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink