hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Műszaki cikkes bűnszervezetet iktatott ki a NAV

  • adozona.hu

Műszaki cikkekkel kereskedett az a bűnszervezet, ami a közösségi áfaszabályok kijátszásával több mint 800 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek. Az ügyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vádemelési javaslattal adta át a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek – írja honlapján a NAV.

A bűnbanda irányítója magyar, osztrák és német társaságokból hozott létre egy olyan cégláncolatot, amit a Közösségből beszerzett áruk, jellemzően műszaki cikkek utaztatására használtak. A céghálózat segítségével jogosulatlanul igényelték vissza az áfát, összesen több mint 800 millió forint kárt okozva a költségvetésnek.

A NAV nyomozói még 2017-ben, egy kétnapos akcióban hét, elektronikai termékekkel kereskedő, elkülönülten működő bűnszervezeten ütöttek rajta. A szövevényes ügyben már több bűnbandával szemben is született vádemelés. A napokban zárult eljárásban is komoly büntetésre számíthatnak az elkövetők.

A szervezet irányítójának és társainak bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, pénzmosás és hamis magánokirat felhasználása miatt kell felelnie. A pénzügyi nyomozók a nyomozati iratot vádemelési javaslattal küldték meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek. Az elkövetők akár 20 év börtönbüntetést is kaphatnak – olvasható a nav.gov.hu-n.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink