hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

700 milliós áfacsalás – kriptovalutát is foglaltak a szójás bűnszervezettől

  • adozona.hu
144

Többszintű céghálón keresztül értékesítette a Közösségből beszerzett szóját az a dunántúli bűnszervezet, amit a napokban kapcsolt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A számlázási láncban összesen 700 millió forintnyi áfát tüntettek el. A szervezet felszámolásával jelentősen tisztult a magyarországi szójakereskedelmi ágazat – írja honlapján a NAV.

Az egymást váltó bukó cégekből kiépített háromszintű hálózat célja az volt, hogy a Szlovéniából és Horvátországból importált szójadarát áfa nélkül tudják értékesíteni belföldön. Ezzel a módszerrel nemcsak a költségvetésnek okoztak többszáz milliós kárt, hanem jelentős árelőnyhöz is jutottak a piac tisztességes szereplőivel szemben.

A bűnszervezet a bonyolult cégháló koordinálásához, az ügyletek lepapírozásához komoly informatikai infrastruktúrát működtetett, szervereiket a nyomozók IT-szakértők és szaktanácsadók bevonásával egy szerverhotelben foglalták le. Az akcióban a NAV munkatársai összesen 30 helyszínen tartottak kutatásokat és lefoglalásokat. Az elkövetők egyik központi irodájában a nyomozók kábítószergyanús anyagot is találtak, az ügyben – a NAV értesítésére – az illetékes rendőrkapitányság intézkedett.

A bűnbanda irányítóit a Merkur bevetési egység balatoni luxusingatlanjukban fogta el. A helyszínről a nyomozók bizonyítékokat és készpénzt foglaltak, valamint a többszáz milliót érő ingatlan mellett további bankszámlákat, követeléseket is zár alá vettek, eddig összesen több mint félmilliárd forint értékben.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatalának közreműködésével többmillió forint értékű kriptovalutát is sikerült foglalni. Az akcióban biztosított vagyonnal a költségvetést ért kár várhatóan teljes egészében megtérül.

A NAV négy gyanúsítottat vett őrizetbe. A Székesfehérvári Járásbíróság közülük három letartóztatását, és egy gyanúsított bűnügyi felügyeletét rendelte el. A nyomozás bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt folyik, az elkövetők 20 évet kaphatnak – áll a nav.gov.hu-n.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink