hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kemény csatákban visszaszerezhető az áfa

  • adozona.hu

A cégek számtalan olyan helyzettel szembesülnek, amikor rajtuk kívül álló okokból sem a követelésükhöz, sem annak áfatartalmához nem jutnak hozzá. Az adóhatóság ugyanis sokszor akkor sem engedi meg az áfa visszaigénylését, ha azzal a költségvetést nem érné kár. Az Európai Unió Bíróságának (EUB) közelmúltbeli ítéletei alapján azonban több ilyen esetben is visszaszerezhető az áfa – írja közleményében a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Az évek óta konzekvensen alkalmazott adóhatósági gyakorlat alapján a magyar adózók nem tudják az általuk megfizetett áfát visszaszerezni több olyan esetben, amikor az adó visszatérítésével egyébként a költségvetést nem is érné kár. Ilyen esetekben, az állam gazdagodik „jogalap nélkül” az áfaszabályok túlzottan formális értelmezése miatt. Nagy jelentőséggel bír emiatt az EUB néhány olyan, az elmúlt hónapokban napvilágot látott döntése, amely elrugaszkodik a formális szemlélettől és olyan esetekben is az áfa visszatérítése mellett dönt, amikor az korábban elképzelhetetlennek tűnt – véli Fehér Tamás, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda vezető ügyvédje.

Tévesen felszámított áfa

Az egyik tipikus eset, amikor az eladó áfát számított fel, holott nem kellett volna neki. Ez előfordulhat például azért, mert a felek a fordított adózás helyett, tévesen, az egyenes áfázást alkalmazták. Ilyenkor a vevő szükségtelenül utalt áfát az eladónak, az eladó pedig feleslegesen fizetett áfát az adóhatóságnak.

Az uniós gyakorlat szerint, ha rosszul állították ki a számlát, akkor a feleknek a számlázást a jogszabályi elvárásoknak megfelelően korrigálniuk kell. A fenti esetben tehát az értékesítőnek az áfás számlát sztornóznia kell és fordított áfával kell az új számlát kiállítania. Ennek alapján az eladó visszaigényelheti a tartozatlanul fizetett áfát, a vevő pedig – végső esetben akár polgári peres eljárásban is – visszakövetelheti a tartozatlanul megfizetett áfát az eladótól.

Előfordulhat azonban, hogy a vevő az eladótól már nem tudja visszaszerezni a tartozatlanul fizetett áfát, így különösen akkor, ha az eladó időközben megszűnt vagy azt felszámolták. De megeshet az is, hogy a vevő egy megnyert polgári eljárás ellenére sem tudja behajtani az áfát az eladón.

Ilyen esetekben a vevő, a jelenlegi magyar gyakorlat szerint, nem tudja az áfát az adóhatóságtól közvetlenül visszaigényelni. Nem így azonban az EUB Farkas-ügyben hozott ítélete alapján. Az ügyben az EUB kimondta ugyanis, hogy a vevő visszaigényelheti az áfáját, ha a felek között nem történt adókijátszás és ezzel a költségvetést sem éri kár.

Előleg a levesbe

Előfordulhat az is, hogy a megrendelő előleget fizet, ám azzal a vállalkozó lelép: nem fizeti vissza, de a kért terméket, szolgáltatást sem szállítja le. Ilyenkor, mivel teljesítés nem történt, a megrendelő jellemzően nem vonhatja le az előleggel együtt fizetett adót. Így nem csak az előleget bukja, de az arra jutó áfát is.

Két hasonló ügyben az EUB mégis elismerte a megrendelő adólevonási jogát, azzal érvelve, hogy a vevő jóhiszeműen megfizette az előleget és megalapozottan bízhatott abban, hogy az eladó teljesíteni fogja az ügyletet. Sőt, az EUB szerint az áfasemlegesség csak úgy biztosítható, ha a vevő levonási jogát utólag sem tagadják meg tőle. Így áfa szempontból mindenki pénzénél lett, csak a nettó előleg „ment a levesbe”.

Látható tehát, hogy az EUB a vizsgált ügyben is figyelembe vette azt, hogy a költségvetést nem éri kár, valamint tekintettel volt azokra a gazdasági realitásokra is, amelyek között a cégek működnek.

A behajthatatlan követelés áfája

Nem egy esetben vész el az áfa a szolgáltatónál amiatt is, mert a követelés behajthatatlannak bizonyul. A magyar adóhatóság álláspontja egyértelmű: a behajthatatlan követelésekre megfizetett áfa sem igényelhető vissza. Ennek oka, hogy az áfaköteles szolgáltatás teljesítésre került – függetlenül attól, hogy a megrendelő megfizette-e az ellenértéket vagy sem.

Az EUB közelmúltbeli ítéletei azonban ezen a területen is megengedővé váltak és kimondják, hogy ellentétes az uniós áfa-irányelvvel az, ha az adóhatóság a véglegesen behajthatatlannak tűnő követelések kapcsán sem téríti vissza az áfát. Az áfa-visszaigénylésnek csupán az a feltétele, hogy az értékesítő bizonyítani tudja, hogy a követelése behajthatatlan, vagy legalább megalapozottan valószínűsíteni tudja a behajtás várható sikertelenségét.

Hová vezet az út?

Láthatóan az Európai Bíróság egyre inkább szakít az áfa-kérdések merev szemléletével, amely – sokszor a költségvetési logika és az igazságosság ellenében is – egyes esetekben azt eredményezte, hogy a jóhiszemű gazdálkodókat is tényleges áfateher sújtotta. Bár a magyar adóhatóság ideig-óráig ellenáll majd az erre alapozott adózói beadványoknak, de várható, hogy az EUB ítéletei előbb-utóbb a magyar áfarendszerre is hatással lesznek. Mindaddig azonban, amíg ez bekövetkezik, az áfájukat visszaszerezni kívánó vállalkozásoknak kemény csatákra kell felkészülniük.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Egészségügyi szolgáltatás juttatása magánszemélynek

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Repülőjegy térítése

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Nyugdíjjárulék

Széles Imre

tb-szakértő

2019 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X