Bővült az áfa-előleget fizetők köre 2012-ben

Megosztás Tetszik

Az előleggel kapcsolatos áfa-szabályok több ponton módosultak 2012-ben. A következőkben ezeket tekintjük át. A leglényegesebb változás, hogy idéntől új elemmel bővült azoknak a személyeknek köre, akiknek az előleg után fizetendő áfa-t kell megállapítaniuk.

Amíg 2011-ig ide kizárólag termékértékesítői, szolgáltatásnyújtói minőségben eljárók tartozhattak, addig 2012-től ezekhez csatlakoznak a szolgáltatást igénybevevők közül is egyesek. Már e megfogalmazásból kisejlik, ez a kötelezettség nem mindenkire vonatkozik, csak azokra, akik jó látnoki képességgel megáldva, több körülmény egyidejű fennforgásáról is előzetes tudomásul bírnak.

Így mindenekelőtt tudják, hogy olyan szolgáltatás várományosai, amelynél a teljesítés helyének megállapítása a fő szabály szerint alakul, vagyis azt a majdani teljesítéssel leginkább érintett belföldi székhelyük vagy telephelyük, ezek hiányában pedig szintén belföldi lakóhelyük vagy szokásos tartózkodási helyük határozza meg. Ezzel párhuzamosan tudják azt is, hogy a jövőbeni szolgáltatás nyújtójának viszont nincs, pontosabban nem lesz ilyen székhelye, telephelye stb. belföldön. Előzetesen tisztában vannak továbbá azzal, hogy személyes érintettségük megállapítására sem a szokványos előírások vonatkoznak.

Egyik oldalról ugyanis például azoknak az áfa-alanyoknak, akik a szolgáltatást közvetlenül saját vagy alkalmazottai magánszükségletének kielégítésére fordítják majd, nem kell az előleg kapcsán sem áfát fizetniük. Másik oldalról viszont az amúgy nem áfa-alany jogi személyeknek, akik például adószámmal rendelkeznek, vagy – pláne – kéne rendelkezniük, és a szolgáltatást utóbb hivatásszerűen gyakorolt tevékenységükhöz veszik igénybe, az előleg után is kell áfát fizetniük.

De ez még nem minden, mert bár az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa tv.) 59. §-ába beiktatott új (3) bekezdés azt elismeri, hogy ilyen esetben a későbbi teljesítésbe beszámítható vagyoni előnynek nem lehet áfa-tartalma, hiszen azt a fordított adózás szabályai szerint kell leróni, arról azonban a „kutyafuttában” megalkotott szabály nem rendelkezik adekvát módon, hogy a fizetendő adót mikor kell megállapítani. E tekintetben nem tesz mást, mint visszautal az eddigi szabályokra, magyarán az előleg utáni áfát a végső soron pénz formáját öltő vagyoni előny jóváírásakor, kézhezvételekor kell megállapítani. Ezzel „csupán” az a baj, hogy a készpénzes formán kívüli egyéb fizetéseknél az előleget adó e tényről legfeljebb utólag, az aktív együttműködést tanúsító előleget kapó – vagy esetleg harmadik személy (például a számlavezető pénzintézet) – által adott tájékoztatás útján értesülhet.

A jóváírt előleg összegéről és annak időpontjáról az előleget adó nevére szóló írásos értesítés – legyen az papíros vagy elektronikus alapú – kérése már csak azért is kívánatos, mert e nélkül az előleget adó nem élhet a fizetendő áfa-megállapítási kötelezettséghez időzített azon jogával, amely az így megállapított összeg levonását biztosítja. Ezt szintén az Áfa tv. idéntől hatályos módosítása tartalmazza (120. § b) pont). Az áfa-levonási jog persze nem mindenkit illet meg, gyakorlására az egyébkénti szabályok vonatkoznak, így például ebből az amúgy nem áfa-alany jogi személyek eleve kimaradnak.

Hogy mindez a gyakorlatban mennyire lesz gördülékeny procedúra, abban az előzőekben kifejtettek okán inkább kétségeink lehetnek, különösen, ha emlékezetbe idézzük azt a fontos körülményt, hogy az előleget kapó, azaz a majdani szolgáltatás nyújtója jellemzően külföldi illetőségű. De ha már itt tartunk, nem feledkezhetünk meg annak a súlyos jogalkotási hibának a felemlítésétől sem, ami abból fakad, hogy a jogalkotó nem gondolt abba bele, hogy az előlegfizetés és a szolgáltatásnyújtás teljesítése közötti időben a körülmények lényegesen változhatnak.

Ez a lényeges körülményváltozás pedig nem más, mint az, hogy a szolgáltatás nyújtója az előleg jóváírásához, kézhezvételéhez képest időben később úgy dönt, hogy a teljesítés érdekében Magyarországon gazdasági céllal mégis letelepedik, vagy például eredetileg inaktívnak gondolt telephelyét (Áfa tv. 137/A. §) mozgósítja. Amennyiben ez történik, akkor a jogi szabályozás hiánya folytán az a faramuci helyzet áll elő, hogy a szolgáltatás nyújtója lesz az, akinek alapesetben a teljesítés kapcsán az egyenes adózás szabályai szerint kell az áfát megfizetnie, sőt az előleg kézhezvételének, jóváírásának időpontjára visszamenőleg (!!) a kapott előleg arányos áfa-tartalmát is fizetendő adóként kéne bevallania (Áfa tv. 59. § (1) és (2) bek.).  Nem sorjázzuk tovább az egyéb következményeket, ebből is egyértelműen kiviláglik, hogy az „előbb lövünk, utána gondolkodunk” elvének érvényesítése olyan kollíziót, ütközést eredményez, ami nem éppen a jogállamiság egyik alapvető kellékét, a jogbiztonságot szolgálja. Egyelőre csak remélni lehet, hogy ilyen helyzetekkel nem gyakran kell számolni, illetve ha netán mégis, azt a hatóságok nem az érintett adózók terhére bírálják el. Tudjuk, a remény hal meg utoljára.

A másik előleget érintő módosítás jóval rövidebben elintézhető. Korábbi kommentárunkban már taglaltuk az önellenőrzést nem igénylő áfa-alap korrekciók új eseteit, nos, a szóban levő módosítás e témakörhöz kapcsolódik. Nem nóvumról, nem újdonságról van szó, hanem annak egyértelműsítéséről, hogy teljesítés hiánya/elmaradása miatti előleg visszafizetése esetében, ha azt teljes körűen teszik, akkor a korábban kibocsátott előlegszámlát sztornírozni, azaz érvényteleníteni kell, ha pedig a visszafizetés részleges, akkor az előlegszámla adattartalmát kell megfelelően módosítani (Áfa tv. 77. (2) bek. a) pont, valamint 78. § (1) bek. aa) alpont és b) pont). Megjegyzendő ugyanakkor, változatlanul érvényesül az a rendelkezés, hogy ha az előlegfizetéshez kapcsolódóan számla törvényes okból nem került kibocsátásra, akkor ez nem akadálya az előleg egészbeni vagy részbeni visszafizetése okán biztosított önellenőrzés alóli mentesülésnek (Áfa tv. 78. § (2) bek.).

dr. Csobánczy Péter