hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

NAV-ellenőrzések: merre járnak a revizorok a héten?

  • adozona.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétette a 46. héten várható ellenőrzési helyszíneket.

Kiemelt ellenőrzési témakörök

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a 2022. évi ellenőrzési tevékenysége során folytatja a jogkövető magatartást tanúsító és együttműködő adózók támogatását, míg a szándékos adóelkerülést tanúsító adózókkal szemben határozott, a jogszabályok által biztosított teljes eszköztárral lép fel. Ennek érdekében, a kockázatelemzések alapján a kockázatok súlya és az adózók jogkövetési hajlandósága szerint jogkövetési vizsgálatot, adó-, és vámellenőrzést, vagy támogató eljárást folytat le. Az ellenőrzési terv letölthető itt.

Dél-Budapest

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021. júniusától ellenőrzik a régió székhelyszolgáltatóinak címeire bejelentkezett adózókat és azokat a vállalkozásokat, amik székhelyüket az ország más területéről helyezték át.

A NAV Dél-budapesti  Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. november 10. és 30. között a jövedéki terméket forgalmazó budapesti kiskereskedőket, vendéglátóhelyeket, kocsmákat, és italdiszkontokat ellenőrzik. A revizorok elsősorban a jövedéki termék beszerzését igazoló számlákat, az alkoholtermékek zárjegyeit, a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályszerű használatát, a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják, valamint az online pénztárgépekben rögzített forgalmi adatok alapján nyomon követik a bevételek alakulását.


Baranya megye

A NAV baranyai munkatársai november 14. és 20. között kedden Pécsett, a dohányboltokban, szerdán Komlón, a vendéglátóhelyeken, csütörtökön pedig Pécsett a közintézmények büféiben ellenőriznek. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.

Békés megye

November 14. és 18. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának ellenőrei a fenyőfaárusoknál vizsgálják a nyugta- és számlaadást, valamint a foglalkoztatottak bejelentését.

November 21. és 25. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a fenyőfa- és a szaloncukorárusait ellenőrzik. A revizorok próbavásárlásokat végeznek, és a foglalkoztatás szabályszerűségét vizsgálják akár többször is.

 

december 5. és 9. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a mobilkészüléket és számítástechnikai eszközöket árusítókat ellenőrzik. A revizorok a nyugta- és számlaadást és a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

December 12. és 26. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a Békés megyei karácsonyi vásárokon ellenőriznek.

Heves megye

A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. novemberben a megyei piacokon, közterületen árusítóknál ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatósága munkatársai a 45–46. héten vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát, az alkalmazottak bejelentését, valamint forgalomszámlálásokat is végeznek. A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

Komárom-Esztergom megye

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. november 14. és 18. között Környén és Oroszlányban ellenőriznek. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Nógrád megye

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2022. november 14. és 19. között Pásztón tervez helyszíni ellenőrzéseket. A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát.

Somogy megye

A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 45–46. héten az alábbi helyszíneken ellenőriz:

  • vendéglátóhelyeken,
  • ételkiszállítással foglalkozó vendéglátóknál.

A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, a forgalmazott áruk eredetét, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják a revizorok.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. november 14. és 19. között a kertészeti termékeket árusítóknál ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, a szabályos foglalkoztatást, valamint az online pénztárgépek használatát. Az építkezéseken továbbra is vizsgálják a szabályos foglalkoztatást.

Tolna megye

A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. november 14. és 18. között az építkezéseket és építőanyag-kereskedőket ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, és az árukészletek eredetét.

Az ellenőrzések várható helyszínei:

  • 2022. november 14. (hétfő): Németkér,
  • 2022. november 15. (kedd): Bátaszék,
  • 2022. november 16. (szerda):  Pincehely,
  • 2022. november 17. (csütörtök): Tamási,
  • 2022. november 18. (péntek): Szekszárd.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Álláskeresési járadék – ügyvezető

Széles Imre

tb-szakértő

Átalányadózó őstermelő

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink