adozona.hu
Kellő körültekintés: pert nyert az Adózóna szakértője
//adozona.hu/adozas_rendje/Kello_korultekintes_pert_nyert_az_Adozona_s_410VFM
Kellő körültekintés: pert nyert az Adózóna szakértője
A közigazgatási per megindítására adózó részéről azért került sor, mert az adóhatóság másodfokú határozatában a fellebbezésben foglaltakat nemcsak hogy nem fogadta el, hanem nagy számban és széles körben benyújtott iratokat, mint bizonyítékokat különösebb vizsgálat és indokolás nélkül, elutasította, azokat egyszerűen irrelevánsnak tekintette.
Kellő körültekintés körében az adóhatóság olyan elvárásokat támasztott az adózó felé, melyek az adózó által nem teljesíthetők. Konkrétan terhére rótta az adózónak, hogy a vállalkozói szerződés keretében nem ellenőrizte az alvállalkozó szub-alvállalkozóit. A bíróság ítéletében rámutatott arra, hogy az adóhatóság azért nem járt el jogszerűen, mert nem vette figyelembe az időpontokat.
A kellő körültekintés fogalmába valóban beletartozik, hogy a szerződés megkötésekor a vállalkozó tájékozódjon arra vonatkozóan, hogy amennyiben nem a szerződő fél, hanem annak alvállalkozói végzik el a munkát, azaz a tényleges gazdasági esemény, avagy annak egy része oda kötődik, akkor ezek az alvállalkozók alkalmasak-e erre. Alkalmasság alatt pedig azt értjük, hogy az alvállalkozó rendelkezik-e azokkal a személyi és tárgyi feltételekkel, hogy a megadott feladatot ellássa.
Ön már az előfizetőnk?
exit_to_app Lépjen be a cikk elolvasásáhozÖn még nem rendelkezik előfizetéssel?
Tovább az előfizetéshezVálassza az Ön számára legkedvezőbb előfizetési csomagajánlatunkat!
start |
max |
prémium kredit |
|
---|---|---|---|
Adózóna 365 napos előfizetés |
|||
Különszámok | A különszámok digitálisan is elérhetők! |
A különszámok digitálisan is elérhetők! |
|
HVG Adó 2025 | |||
HVG TB 2025 | |||
HVG Munkajog 2025 | |||
Éves garantált kreditpontok (minimum 16+16+2) Éves garantált kreditpontok (minimum 16+16+2)Az Adózóna Prémium Kredit vagy Extra csomagok megrendelésével egy tetszőleges személy garantált minimum 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult a System Media Kft-nél. 2025-ös elszámolási évre szóló kreditpontok. X
|
|||
Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok
Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok
Az Adózóna Max, Prémium-Kredit és Extra csomagok tartalmazzák az Adózóna által szervezett valamennyi webináriumot, amely az előfizetés időszakában kerül meghirdetésre. Ízelítőként 2024 rendezvényei: 2023 rendezvényei: X
|
|||
Ár (nettó + 27% Áfa) * Az előfizetés éves díja egyösszegben fizetendő! |
3 500 Ft + áfa / hó* éves díj 41 990 Ft + áfa* (bruttó: 53 327 Ft) |
4 333 Ft + áfa / hó* éves díj 51 990 Ft + áfa* (bruttó: 66 027 Ft) |
5 583 Ft + áfa / hó* éves díj 66 990 Ft + áfa* (bruttó: 85 077 Ft) |
Megrendelem
Részletek
A START előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
Megrendelem
Részletek
A MAX előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
Megrendelem
Részletek
A PRÉMIUM KREDIT előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
|
14 napig ingyen | Kipróbálom | Kipróbálom | Kipróbálom |
Az ajánlat a 2025. április 1-je és 29-e között megrendelt és 2025. május 8-áig befizetett előfizetésekre vonatkozik.Részletek »
Kreditpont: Ha ön az Adózóna Prémium Kredit csomagra fizet elő, akkor egy tetszőleges személy további 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult. Részletek »
Hozzászólások (0)