hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Társadalmi egyeztetésen az uniós karbonvám hazai végrehajtásáról szóló törvény tervezete

  • lapszemle

Már harmadik hete, hogy elindult az uniós karbonvám próbaidőszaka, ám továbbra is anomáliák kísérik ezt az intézkedést, amellyel megakadályoznák a szén-dioxid-intenzív ipari tevékenység harmadik országba települését, vagyis a karbonszivárgást. Ugyan fizetni még évekig nem kell a karbonvámot, adminisztrálni már igen. Ez viszont, úgy tűnik, nem csak a számos érintett vállalkozást, de az illetékes hivatalokat is felkészületlenül érte, a kormány is csak pár napja bocsátotta társadalmi egyeztetésre a hazai végrehajtásáról szóló törvény tervezetét – írja a hvg.hu.

Október elsejével elindult az uniós karbonvám (Carbon Border Adjustment Mechanism – CBAM) próbaidőszaka, de nem teljesen zökkenőmentesen. A májusban elfogadott uniós rendelet végső célja a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének elősegítése – az unió kibocsátás-kereskedelmi rendszerének kiterjesztése – az unió határain túl is azzal, hogy külön illetéket – közkeletű nevén karbonvámot – kell fizetni minden, az EU-ba behozott olyan termék után, aminek előállítása jelentős káros gázkibocsátással jár.

A bő kétéves próbaidőszak első szakaszában ugyan még nem kell megfizetniük az érintett vállalkozásoknak a karbonvámot, de már kötelezően számon kell tartaniuk és a Bizottságnak jelenteniük az érintett termékekre vonatkozó adatokat. Igaz, erre jövő január végéig még lesz idejük, hiszen ekkortól lesz esedékes az adatszolgáltatás, viszont ezeket az adatokat már október elsejétől nyilván kell tartaniuk, vagyis az adminisztrációs terhet mindenképp viselniük kell – olvasható a hvg.hu-n.

A teljes cikket ITT találja.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kaució számlája II.

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Ügyvezetés, Kiva

Szipszer Tamás

adószakértő

Kiva–tao összehasonlítás

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink