hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Zöld rendszámot kapnak az elektromos motorok is

  • MTI/Adózóna

Világoszöld alapszínű rendszámot használhatnak augusztustól a kizárólag elektromos meghajtású motorkerékpárok is. A környezetkímélő járművek üzemeltetői a hatályos előírások alapján többféle adó- és illeték megfizetése alól mentesülnek – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A járművek környezetkímélővé besorolását műszaki vizsga vagy hatósági szemle alkalmával kérhetik az üzemben tartók. Az új előírások augusztus 11-én lépnek hatályba. Ezt követően a környezetkímélőként bejegyzett motorkerékpárok első forgalomba helyezésük során világoszöld alapszínű hatósági jelzést kapnak.

A járműkategóriába a többi között a quadokat és a mopedautókat is beleértve három-négyszáz elektromos motorkerékpár közlekedik Magyarországon. A hétköznapi értelemben vett kétkerekű motorokból mintegy 150 elektromos hajtású lehet forgalomban idehaza. A már használatban lévő járművek üzemben tartói is időszakos vizsgálaton vagy szemlén kérhetik a környezetkímélővé besorolást, majd ezt követően végeztethetik el a rendszám cseréjét.

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár kiemelte: a környezetkímélő motorkerékpárok után nem kell regisztrációs adót és visszterhes vagyonátruházási illetéket fizetni. 2021 elejétől e tiszta járművek mentesültek a gépjárműadó alól is. Az elektromos motorosok tehát megtakaríthatják a motorkerékpárok korától és műszaki jellemzőitől függő adóterhek összesen több tízezer forintos költségét.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Járulékfizetés táppénz alatt

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink