hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Módosulhat az 1 százalékos törvény

  • Surányi Imréné okleveles közgazda

Balog Zoltán képviselő (Fidesz) törvényjavaslatot terjesztett az országgyűlés elé a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló törvény módosításáról.

Az indítvány (irományszáma: T/17957, a továbbiakban: Törvényjavaslat) előzménye a kormány és a Magyar Református Egyház között létrejött megállapodás.

A megállapodás értelmében a kormány 2017. december 31-éig kötelezettséget vállal olyan jogszabály-változtatásokra, amelyek lehetővé teszik, hogy a bevett egyházak települések szerint megismerhessék a javukra a személyi jövedelemadó 1%-áról nyilatkozatot  tevő magánszemélyek számát, valamint annak hozzájárulásával a nyilatkozatot tevő nevét és lakcímét is.

A megállapodás azt is tartalmazza, hogy a bevett egyház javára rendelkező magánszemélynek legyen lehetősége a nyilatkozatát több évre vagy határozatlan időre megtenni.

Ennek megfelelően a Törvényjavaslat az 1996. évi CXXVI. törvény (Szftv.) 6/A. §-át egy új (5a) bekezdéssel egészítené ki, amely szerint a bevett egyházat – az állami adóhatóság elektronikus úton benyújtott kérelmére 30 napon belül, de legkorábban az adott év október 15-étől – elektronikus úton térítésmentesen tájékoztatná a javára rendelkező nyilatkozatot tevők számának településenkénti megoszlásáról.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja a Törvényjavaslat további fontosabb részleteit és hogy mi minősül bevett egyháznak!

A teljes cikkhez előfizetőink, illetve 14 napos próba-előfizetőink férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Letiltás további kamat számítása

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink