hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Bírságok, pótlékok: az NGM szerint engedékenyek voltak

  • adozona.hu

Tegnap nyújtotta be a gazdasági tárca az adózás rendjét meghatározó törvényjavaslatot. Ha a parlament megszavazza, új korszak kezdődhet jövőre az adózásban, ahol az adóhivatal számos, Európában is példaértékű szolgáltatással segíti az adózókat. Így egyszerűbb, könnyebb és még inkább ügyfélbarát lesz az adózás.

A gazdasági tárca 2014. ősze óta dolgozik az új, adóeljárási koncepción, amelyből a számos adózóbarát intézkedés (például a támogató eljárás, az adózók minősítése, az e-szja) már jelenleg is segíti a lakosságot, a vállalkozásokat – hangsúlyozza a közlemény. Az új Art. korszakalkotó változásait, új jogintézményeit fokozatosan vezette be a kormány, az Országgyűlésnek tegnap benyújtott javaslat a végleges és teljes verzió, és ha a Parlament megszavazza, akkor 2018. január 1-jétől már ez határozná meg Magyarország adózásának a rendjét. 

A nyári társadalmi vitára bocsátást követően beérkező vélemények, javaslatok közül a szakmailag indokolt, illetve az adózók javára történő változtatásokat az NGM megvizsgálta, és igen jelentős részüket át is vezette – emlékeztet az előzményekre a közlemény. Többek között az önellenőrzési pótlék mértéke jelentősen csökken, a késedelmi pótlék felének megfizetése helyett csak a jegybanki alapkamatot kell felszámítani. Sőt a késedelmi pótlék mértékét sem kell 5 százalékponttal növelni, az adószakma véleményét elfogadva az a jegybanki alapkamat kétszerese marad. Vagyis – amennyiben az alapkamat mértéke nem változik – jövőre 1,8 százalékkal kell számolni, és nem 5,9 százalékkal, amely jelentős könnyebbséget jelent az adózóknak.  A beérkező javaslatok nyomán a tárca szerint az adózók jogorvoslati jogát helyezték előtérbe az eljárás gyorsításával, egyszerűsítésével szemben, így például a vagyoni, jövedelmi és egyéb körülményekről szóló teljességi nyilatkozatot nem minden ellenőrzésnél, hanem csak a bűncselekmény gyanúja esetén indítható vagyonosodási vizsgálatokra korlátozták.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal számos szolgáltatását a tervezet még tovább bővíti. Többek között bevezetné a kezdő vállalkozások mentorálását. Számításaink szerint az évi 80 ezer cég támogatásával az adóhivatal nemcsak a vállalkozóvá válást segíti, hanem az ország versenyképességét is tovább növelheti.  A NAV emellett egy 2019. január 1-jén debütáló új szolgáltatással könnyítené meg a bejelentést, illetve a változásbejelentést.

Így rendkívül egyszerűen használható, online felületet biztosítana, így a bejelentés csupán – egy kényelmesen, akár otthonról is elvégezhető – pár kattintásos művelet lesz. Az adminisztrációt csökkentené, és a cégeknek, illetve az ügyfélkapuval rendelkező több mint 3 millió magánszemélynek is jelentős könnyebbséget jelentene, hogy 2018-tól bárki, bármely adóügyében dönthetne úgy, hogy elektronikus úton tartja a kapcsolatot az adóhatósággal. 

Jövőre még inkább megéri az adóhivatal honlapját felkeresni – emeli ki az NGM közleménye. Különösen igaz ez a 200 ezer megbízható státuszú cégre. 2018-tól ugyanis a NAV közzéteszi honlapján a megbízható adózók nevét és adószámát.

Az adóhivatal honlapja a jogbiztonságot is segíti. A NAV semmilyen szankciót nem szabhat ki, ha valaki a tájékoztatóban meghatározottak szerint járt el. A körültekintő adózónak tehát nem kell megfizetni sem a késedelmi pótlékot, sem az adóbírságot.  

Lakosságot érintő könnyítés lenne az automatikusan járó pótlékmentes részletfizetés összeghatárának több mint a duplájára emelése. A magánszemélyeknek, egyéni vállalkozóknak 2018-tól már félmillió forintos tartozásig járna évente egyszer a 12 havi pótlékmentes részletfizetési kedvezmény.

A bürokrácia-csökkentés az adóeljárást is érinti, így számos bonyolult jogintézmény megszűnhet a jövőre. A tervezet szerint például nem lesz fokozott adóhatósági felügyelet, amely többek között formalizáltsága miatt is rendkívül nagy adminisztrációs terhet ró az érintett vállalkozókra. Erre a szigorú felügyeletre gyakorlatilag nincs is szükség, hiszen az adóeltitkolókat, adócsalókat – az egyre szélesebb körű adatbázisának és hatékony kockázatelemzésének köszönhetően – azonnal kiszűri a NAV. Megszűnne az adószám felfüggesztése éppúgy, mint ahogy számos (a jogszerűtlen adóelőleg mérséklése miatti, illetve az üzletlezárást helyettesítő) mulasztási bírság kiszabásának alapjául szolgáló tényállás.

A könnyítés mellett, alkalmas a pusztán időhúzás miatt benyújtott fellebbezések visszaszorítására is az az új szabály, amely szerint, ha az adózó lemond a fellebbezésről, és az esedékességig megfizeti a határozatban előírt adókülönbözetet, mentesülne a kiszabott adóbírság 50 százalékának megfizetése alól.

Ha az Országgyűlés megszavazza, jövőre hatályba lépnek az ügyfélbarát adóeljárás alapjait lefektető törvények.

A belső jogharmonizáció biztosítása miatt szükséges számos adójogszabály módosítása is. A jogtechnikai változásokat az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő törvények és egyes egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat tartalmazza, amelyet ma nyújtott be a tárca a Parlamentnek.

A 2018-as változásokról további cikkeket itt olvashat!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Védelmező személybiztosítás adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Átalányadós továbbszámlázása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink