hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Többet egy csapásra – csomagban módosulnak a jogszabályok

  • dr. Szeiler Nikolett ügyvéd, adótanácsadó

Cégtörvény, végrehajtási törvény, polgári törvénykönyv – egyebek között ezeken a jogszabályokon módosítana az egyes törvényeknek az üzleti környezet jogi versenyképességének növelése érdekében szükséges módosításáról szóló (T/15362. számú) törvényjavaslat, amelyről várhatóan május végén szavaz az Országgyűlés.

A kormány által benyújtott törvényjavaslat célja a hivatalos indokolás szerint, hogy a versenyképesség növelését az adminisztrációs terhek csökkentésén, valamint egyes folyamatok ésszerűsítésén keresztül valósítsa meg. Ennek tükrében például gyorsítaná a nyilvánosan működő részvénytársaságok tőkeemelésének cégbírósági bejegyzését, az Európai Unióban honos tőkeegyesítő társaságok számára pedig biztosítaná, hogy az áttelepülésük érdekében egyszerűsített, gyorsított eljárásban céget alapíthassanak Magyarországon. Továbbá a bírósági végrehajtásról szóló törvény tekintetében tisztázna egyes szervezeti kérdéseket és világossá tenné a helyettesítésre vonatkozó rendelkezéseket.

A módosítások egy része pedig a bizalmi vagyonkezelés jogintézményével függ össze. A jogalkotók szándéka szerint, az elmúlt évek tapasztalatai alapján a javasolt változtatásokkal egyértelműsítenék a bizalmi vagyonkezelés szabályozását, kiküszöbölnék a felmerülő bizonytalanságokat, csökkentenék a felesleges bürokratikus terheket.

Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvényt és az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 1-1 ponton egészülne ki.

Az ügyvéd által végezhető tevékenységek közzé bekerülne a bizalmi vagyonkezelési tevékenység és egy összeférhetetlenségi szabállyal is kiegészülne a törvény. Ez utóbbi szerint ugyanannak az ügyfélnek ugyanaz az ügyvéd egyidejűleg nem végezhetne a bizalmi vagyonkezelésen túl más ügyvédi tevékenységet.

OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, hogy megtudja, miként változna többek között a bírósági végrehatásról szóló törvény, a polgári törvénykönyv és hogyan módosulnának a tőkeegyesítés szabályai?

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink