hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Új feltételek: szorozni is kell a lakástámogatásért

  • MTI

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár közlése szerint az új otthonteremtési rendszerben lesznek négyzetméterhatárok.

Tuzson Bence az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában azt mondta, hogy a támogatást akkor kaphatják meg a családok, ha a lakás, amelyet vásárolnak, legalább annyi négyzetméteres, mint a családban élő gyermekek száma hússzal szorozva. Egy háromgyermekes családnak például legalább hatvan négyzetméteres lakást kell vásárolnia.

Az államtitkár hozzátette: ház vásárlása esetén harminc négyzetméterrel kell szorozni, vagyis itt legalább kilencven négyzetméter alapterületű ingatlanokra vonatkozik a kedvezmény.

Tuzson Bence arról is beszélt, hogy a legalább háromgyermekes családok esetén nem kell házasságban élniük a szülőknek ahhoz, hogy igénybe vehessék a tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatást. Ha azonban még nincs három gyermekük, csupán vállalják, hogy lesz, akkor házastársaknak kell lenniük – tette hozzá.

A támogatás azoknak is jár, akik egyedül nevelnek legalább három gyermeket – jelezte, hozzáfűzve: az örökbe fogadott gyermek is saját gyermeknek minősül. Így például egy olyan család is részesülhet a kedvezményben, ahol két gyermek mellé a szülők egészségügyi problémák miatt nem tudnak harmadikat vállalni, de örökbe fogadnak egyet.

Tuzson Bence megjegyezte, hogy ha valaki már kapott korábban családi otthonteremtési kedvezményt (csok), akkor ennek összegét le kell vonni a tízmilliós támogatásból.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán jelentette be, hogy tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatást ad az állam a lakhatási kérdések rendezéséhez azoknak a pároknak, akik tíz éven belül három gyermeket vállalnak. A csok kiterjesztéseként további tízmillió forintot is kaphatnak a családok huszonöt éves futamidőre, amelynek kamata nem lehet magasabb három százaléknál. Önerős építkezésnél pedig ötmillió forintig visszaigényelhető lesz az áfa.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink