hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Káosz a módosított áfatörvényben: így változik az előleg forgalmi adója

  • dr. Csobánczy Péter
3

Jelentősen átszabta az Országgyűlés által kedden elfogadott adótörvény-módosítási csomag az áfatörvényt. Cikkünkben elsőként az előleg áfájára vonatkozó jelentős változásokra hívjuk fel a figyelmet.

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa tv.) ezidáig csak a pénzben (készpénz, bankszámlapénz) és a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (például: bankkártya terhére) formájában nyújtott vagyoni előnyt ismerte el előlegként. A több évtizede alkalmazott szabály révén automatikusan megteremtődött az előlegfizetés esetén „előrehozott” áfafizetési kötelezettség teljesítéséhez szükséges pénzügyi fedezet. A törvény rögzítette továbbá azt is, hogy az ilyen formában nyújtott vagyoni előnyt kell úgy tekinteni, mint amely tartalmazza a fizetendő áfa összegét.

Ez a helyzet változik meg 2015. január 1-jétől. A parlament által elfogadott módosítás szerint ugyanis bármilyen formát öltő vagyoni előny esetében, ha azt az adóztatandó ügylet teljesítését megelőzően nyújtják, a vagyoni előny megszerzése fizetendő áfa megállapítását vonja maga után. Rögtön szükséges leszögezni, az eddig adózás alá vont esetkörökben a szabályok a jövőben sem változnak.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyből megtudhatja, milyen nehézségeket okoz a szigorítás.
A teljes cikkhez előfizetőink férnek hozzá, ha e-mail címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (3)
Ruszin Zsolt

A cikk kitűnő, és a káosz is kimaradt belőle.

dr. Csobánczy Péter

Ez valóban enyhítheti a likviditási problémát az előleget kapónál, viszont a csereügylet másik résztvevőjének, vagyis az előleget adónak már akkor tudnia kell, hogy mi saját teljesítésének adóalapja, ami a másik fél (ti. az előleget kapó) még nem teljesített termékértékesítésének, szolgáltatásnyújtásának szokásos piaci ára kell hogy legyen, miként arról az Áfa tv. 66. §-a intézkedik.

Vadász Iván

Nem szabad megfeledkezni a levonási jogról. Ha az előleget pl. termékben kapom, akkor van fizetendő adóm, de levonandó is, mert a termékkel együtt jön egy számla, amelyben ott lesz az előzetesen felszámított adó.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Víz- és áramdíj anyagköltség-e?

Szipszer Tamás

adószakértő

Külföldön biztosított ügyvezető

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szervizdíj kiosztása éven beül

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink