hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nyílt levélben fordultak Orbán Viktorhoz szakszervezetek a megélhetési válság miatt

  • MTI

Nyílt levélben fordult a megélhetési válság miatt Orbán Viktor miniszterelnökhöz a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF). A szervezetek javaslataik figyelembevételével mielőbbi intézkedést követelnek a kormánytól – közölte az MTI.

„Az európai munkavállalók példátlanul súlyos megélhetési válsággal néznek szembe. Az inflációt nem a bérek okozzák, a dolgozók a megélhetési válság elsődleges áldozatai, és különösképpen érintettek a rosszul fizetett, kiszolgáltatott helyzetű emberek" – áll az MTI-hez pénteken eljuttatott dokumentumban.

Azt írták, a munkáltatóké és a kormányoké a felelősség, hogy megteszik-e a megélhetési válság leküzdéséhez szükséges lépéseket. Ezért a dolgozók és szakszervezeteik Európa-szerte követelik egy hat pontos, a válság leküzdését és a munkavállalókért működő gazdaság létrehozását célzó terv elfogadását.

Nemzetközi lapszemle: átalakítaná korábbi jövedelemadó-csökkentési javaslatát az ausztrál kormány

A két szervezet szerint az európai uniós energiaügyi miniszterek múlt pénteken a megfelelő irány felé tettek lépéseket, az intézkedéseik azonban túlságosan bátortalanok, így nem alkalmasak a megélhetési válság leküzdésére.

Az európai szintű szociális intézkedések továbbra is hiányoznak, a tagállamok magukra maradtak a válság okozta kihívásokkal. Hiányzik továbbá a költségvetési problémákkal küzdő tagállamok pénzügyi támogatása is, amely lehetővé tenné a válságkezelő intézkedések meghozatalát – olvasható a nyílt levélben.

A MASZSZ és a SZEF az állam- és kormányfők pénteki informális találkozójára tekintettel felszólítja a kormányt, hogy helyezzen nyomást az Európai Unióra hat intézkedés meghozatalára. A szervezetek szerint béremelésekre, ársapkákra, különösen az energiaszámlák költségeire, nemzeti és európai válságellenes intézkedésekre lenne szükség, valamint azon emberek támogatásra, akik küzdenek a számláik, lakbérük kifizetésével. Továbbá – mint írták – át kellene alakítani az unió energiapiacának működését és a szakszervezeteknek helyet kellene adni a válságkezelésben. Valamint arra is szükség van, hogy a különböző intézkedéseket a szociális párbeszéden keresztül tervezzék és hajtsák végre.

Szükséges, hogy az Európai Tanács elismerje a megélhetési válság tényét, és terjessze elő az említett sürgős intézkedéseket, beleértve a nehézségekkel küzdő embereket célzó kifizetéseket és az európai válságellenes támogató intézkedéseket, valamint a munkahelyek, a jövedelmek védelmét és a szociális intézkedések finanszírozását – olvasható.

A nyílt levélben azt írták, a kormány és az unió nem várhatja ölbe tett kézzel a válság végét. „A tétlenség vagy a rossz válasz, például a kamatemelés, a fizetések befagyasztása vagy a sikertelen megszorítási politikához való visszatérés ára katasztrofális lesz" – fogalmaztak, olvasható a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink