hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szigorúbb szabályozás csütörtöktől az árstopos élelmiszerek árusítására

  • lapszemle

Szigorúbb szabályozás lép életbe csütörtöktől az árstopos élelmiszerek árusításával kapcsolatban. Egy tavaly év végi kormányrendelet értelmében ugyanis a kereskedőknek esetenként akár kétszer akkora mennyiséget kell készleten tartaniuk a hatósági áras termékekből, mint az árstop bevezetése előtt – írja a nepszava. hu.

A kormányrendelet a „szükség esetén” kitételt is tartalmazza, Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint  a jogszabályban foglaltakat ezért a következőképpen kell értelmezni: a 2021. évi átlagkészletet továbbra is kell tartani, de most már a jog ereje révén is alkalmazkodni kell a vásárlók nagyobb igényeihez, aminek a felső határa a kétszeres mennyiség. Ha például háromszor akkora mennyiségben vinnék a vásárlók ezeket az árucikkeket, mint az árstop előtti napi átlag, akkor ezt az igényt már nem köteles kiszolgálni a kereskedő. Ha pedig csak másfélszeres az igény, akkor elég csak másfélszeres mennyiséget tartani, de azt ki is kell szolgálni – olvasható a nepszava.hu-n.

A teljes cikket ITT találja.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Innovációs járulék fióktelepek esetén

Pölöskei Pálné

adószakértő

Tao tv. 4§ 23. g) értelmezése

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink