hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Válságstábot állított fel Németország

  • MTI

Németországban elővigyázatosságból kihirdették a földgázellátási válsághelyzet legalacsonyabb, úgynevezett korai előrejelzési szintjét, mert nem lehet tudni, hogy milyen szabályokat vezet be az Ukrajna ellen támadó háborút folytató orosz vezetés a földgázszállítások elszámolásáról – jelentette be a német szövetségi gazdasági és klímavédelmi miniszter szerdán Berlinben.

Robert Habeck elmondta, hogy a földgázellátás biztonságának megőrzését szolgáló intézkedésekről szóló 2017-es európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott három válsághelyzeti szint (korai előrejelzési, riasztási, vészhelyzeti) közül a legalacsonyabbat rendelték el.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a minisztériumban válságstábot állítanak fel, amely folyamatosan szemmel tartja és értékeli a földgázellátási helyzetet, hogy szükség esetén további lépéseket tehessenek az ellátásbiztonság erősítésére. Ezt a tevékenységet hetek óta folytatják már, a döntéssel csupán formalizálják a gyakorlatot.

A döntés közvetlen előzménye, hogy csütörtökön ismertethetik Moszkvában az orosz földgáz értékesítésének a Kreml által barátságtalannak minősített országokkal szemben alkalmazandó, rubelalapú elszámolási rendszerét – ismertette a miniszter.

Hangsúlyozta, hogy Oroszország szerződésszegést követ el, ha ragaszkodik ahhoz, hogy a szállítási szerződésekben rögzített feltételekkel ellentétben rubelben fizessék ki a földgázt. Ez elfogadhatatlan, és a háborús konfliktust tovább súlyosbító lépés volna – fejtette ki Robert Habeck, hozzátéve, hogy a földgázkereskedelemmel foglalkozó vállalatok egyetértenek a kormánnyal.

A miniszter kiemelte, hogy egyelőre biztosított a földgázellátás Németországban. Mint mondta, nincsenek „szűk ellátási keresztmetszetek”, de „fokozni kell az elővigyázatossági intézkedéseket, hogy felkészüljünk az orosz részről kiinduló eszkaláció esetére”.

Közölte: miközben az orosz kitermelésű földgáz részarányát az importban alig néhány hét alatt sikerült 55 százalékról 40 százalékra szorítani, folyamatos a szállítás cseppfolyósított földgázt (LNG) fogadó franciaországi, belgiumi és hollandiai terminálokról. Ez nem lett volna megvalósítható európai szolidaritás nélkül – mutatott rá.

Elmondta, hogy a németországi gáztározók töltöttsége az utóbbi hetekben emelkedett, így 25 százalékos. Kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a sok ismeretlen tényező miatt nem lehet pontosan megmondani, mennyi időre lehet elég a készlet, csak találgatni lehetne. Az igazán fontos az, hogy a következő téli fűtési szezonra minél magasabb legyen a tározók töltöttsége – húzta alá.

A miniszter egyben arra kérte a vállalatokat és a lakossági fogyasztókat, hogy bánjanak takarékosan a földgázzal. Minden egyes megspórolt kilowatt energia hozzájárul az Ukrajna elleni invázió miatt kialakult helyzet kezeléséhez – hangsúlyozta a Zöldek politikusa. Hozzátette, hogy a magas árak máris csökkentették a keresletet.

Németországban az ukrajnai orosz invázió előtt a földgáz mellett a szénben és az olajban is magas – 50, illetve 35 százalékos – volt az orosz arány az importban. A berlini vezetés a háború miatt a függőség csökkentésére törekszik. A kormány számításai szerint az ország már őszre függetlenné válhat az orosz széntől, és az év végére csaknem teljesen megszűnhet a függősége az orosz kőolajtól. A leválás az orosz kitermelésű földgázról hosszabb ideig, 2024-ig tarthat.

A németországi gáztározók kapacitása 23 milliárd köbméter – az EU teljes gáztározói kapacitásának nagyjából 25 százaléka –, ezzel Németország a negyedik helyen áll a világ országainak tárolókapacitás alapján felállított rangsorában, az Egyesült Államok, Ukrajna és Oroszország után.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink