hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ingyenes informatikai képzés és álláslehetőség az Ukrajnából érkező menekülteknek

  • adozona.hu

A PROGmasters programozóiskola és IT képzési központ ingyenes informatikai képzéseket indít az Ukrajnából Magyarországra érkező menekültek számára, akik legkésőbb 2022 végéig szoftverfejlesztő, manuális tesztelő vagy alkalmazás-üzemeltető képesítést szerezhetnek, akár IT-előképzettség nélkül is. A 2–6 hónapig tartó, online és személyesen is elvégezhető képzések résztvevői – a választott képzéstől függően – akár már az idei év második felében munkába állhatnak a PROGmasters több mint 80 partnercégénél, minimum bruttó 400 ezer forintos (azaz körülbelül ezer eurós) kezdő fizetésért. Az érdeklődők április 15-éig adhatják le előjelentkezésüket, a felvételit követően pedig összesen 20 fő kezdheti meg a tanulmányait.

„A háború következtében várhatóan sokan döntenek úgy, hogy Magyarországon kezdenek új életet. Diákjaink többségével ellentétben azonban az Ukrajnából menekülők egy jelentős része számára nem vágy a karrierváltás, hanem kényszer. A magyarországi lakhatás megszervezése után a biztos egzisztencia kialakítása lesz a legfontosabb számukra, mi ebben tudunk és szeretnénk segíteni nekik” – mondja Filep Szabolcs, a PROGmasters társalapítója és társügyvezetője. „Tavaly 257-en végezték el a 900 ezer-2,25 millió forint értékű képzéseinket, így a húsz fő ingyenes részvételének biztosítása jelentős vállalás számunkra. Bízunk benne, hogy ezzel hozzájárulhatunk ahhoz, hogy megteremtsék egy biztonságos és méltó élet feltételeit” – tette hozzá.

Mivel a képzések magyar nyelvűek, a sikeres felvételihez magyar nyelvtudás szükséges, emellett a középszintű angol vagy német nyelvismeret is elvárt. A manuális tesztelő és az alkalmazás-üzemeltető képzések teljesítéséhez elegendőek a felhasználói szintű informatikai ismeretek is, a szoftverfejlesztő képzéshez azonban nélkülözhetetlenek a Java programozási alapismeretek, ugyanakkor ezek elsajátításához is biztosít ingyenes felkészítő anyagot a PROGmasters. Az online és személyesen is elvégezhető képzésekre április 15-éig adhatják le előjelentkezésüket az ukrajnai állandó lakóhellyel rendelkező ukrán, vagy magyar-ukrán kettős állampolgárok, akiknek igény esetén a képzés idejére laptopot is díjmentesen ad az iskola.

A végzettek számára álláslehetőséget is kínál a PROGmasters, amely a jelentkezők közül online kompetencia-tesztekkel, nyelvi szintfelmérővel, egy HR interjú és egy Assessment Center – valamint a szoftverfejlesztő képzés esetében egy Java programozási szakmai felvételi – segítségével választja ki a résztvevőket. „Tudjuk, hogy ezek a kiválasztási szempontok - különösen a jelenlegi helyzetben - elsőre ijesztőnek tűnhetnek az érdeklődők számára, azonban ismerjük az IT munkaerőpiac igényeit, és az a célunk, hogy a diákok a választott képzéstől függően akár már az idei év második felében munkába állhassanak több mint 80 partnercégünknél. A végzettek minimum bruttó 400 ezer forintos (azaz körülbelül ezer eurós) kezdő fizetésre számíthatnak, ráadásul tapasztalataink szerint a szoftverfejlesztő, tesztelő és üzemeltető szakemberek átlagosan 4-5 év gyakorlattal már bruttó 900 ezer-1,2 millió forintot is kereshetnek havonta” – jegyezte meg a PROGmasters társalapítója és társügyvezetője.

A 2016-ban alapított PROGmasters programozóiskola és IT képzési központ főként a 25-40 éves, munkatapasztalattal már rendelkező karrierváltók számára kínál intenzív és gyakorlatorientált képzéseket. A PROGmasters tanfolyamait az elmúlt években több százan végezték el, és az iskola az állásgarantált képzésein résztvevők 96 százalékát elhelyezte informatikusként a partnercégeinél.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Az EP támogatja az ukrajnai gabona könnyített behozataláról szóló megállapodás meghosszabbítását
Az EP támogatja az ukrajnai gabona könnyített behozataláról szóló megállapodás meghosszabbítását

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén támogatta az EU és Ukrajna közötti árufuvarozási megállapodás meghosszabbítását, amely lehetővé teszi az Ukrajnából származó...

Ezeken a helyeken várhatók NAV-razziák a héten
Ezeken a helyeken várhatók NAV-razziák a héten

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának közlése szerint 2025 25. hetében az alábbi helyeken lesznek adóhatósági helyszíni ellenőrzések. A közzétett információ nem zárja ki,...

Ukrán partnernek adott előleg
Ukrán partnernek adott előleg

Ukrán partnernek adott előleg

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közalkalmazott

Lepsényi Mária

adószakértő

80 százalék költséghányad – ÖVTJ keveredés

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább