adozona.hu
Változtak a gyógyszerfelírásra, receptkiváltásra, egészségügyi adatok megismerésére vonatkozó szabályok
//adozona.hu/tb_jarulekok_nyugdij/Valtoztak_a_gyogyszerfelirasra_receptkivalt_ERDP1M
Változtak a gyógyszerfelírásra, receptkiváltásra, egészségügyi adatok megismerésére vonatkozó szabályok
Több egészségügyi tárgyú jogszabályt is módosított a Magyar Közlöny június 23-ai számában kihirdetett, Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények, kormányrendeletek módosításáról szóló 2025. évi LXVII. törvény, valamint a 155/2025. kormányrendelet. Cikkünkben összefoglaljuk a betegeket érintő jogszabályváltozásokat.
A korábban hatályos szabály szerint, ha valaki „felhőbe felküldött”, vényre felírt gyógyszert, gyógyászati segédeszközt vásárolt, minden esetben alá kellett írnia a patikában vagy a forgalmazónál, hogy átvette az adott terméket. Ez a szabály 2025. július 1-jétől megváltozott. Aláírás, valamint a személyazonosság igazolása már csak akkor szükséges, ha az EESZT, azaz az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (amit többen csak felhőnek neveznek) nem elérhető.
Az elektronikus vényre felírt termékek kiváltására vonatkozó szabály 2025. július 1-jétől hatályos módosítása szerint adott időszakban kizárólag azok a tárgyi elszámolási időszak alatt beváltott és kiszolgált elektronikus vények számolhatók el, amelyeknél a gyógyszer kiadója az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerek rendeléséről és kiadásáról szóló rendelet, a gyógyászati segédeszköz kiadója – a gyógyászati segédeszközök javítása, kölcsönzése kivételével – a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló rendelet szerinti kötelező adatrögzítést elvégezte. Ha az EESZT nem elérhető, a rendelt terméket átvevő személy aláírása, valamint a személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvány számát tartalmazó kiadási igazolás is szükséges az elszámoláshoz.
OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyből a gyógyszer, gyógyászati segédeszköz igénylésére vonatkozó méltányossági szabályokról, a receptfelírásra vonatkozó rendelkezések változásáról, a menekülők technikai azonosításának menetéről tájékozódhat!
Hozzászólások (0)